Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)

ADATTÁR - Dömötör Sándor: Adatgyűjtés Hegyhátszentpéteren

V. Egyszer megunták őt az ördögök, mert több akart lenni, mint ők és ledobták a partról. Egyszer az egyik ember szaglászni kezdett a kocsmában, a kocsis is bennvolt. — Mit szagol? — kérdezték tőle. — Olyan ember szagát érzem, akit két hét múlva elvisznek az ördögök! — mondta és csakugyan két hét múlva vitték el a partról a kocsist az ördögök. VI. Géza sógorom mondta, hogy az apja után ki szokott menni az erdőre gyerekkorában. Az apja meghagyta az anyjának, hogy vigyen ki neki ebédet és ő vitte ki. Máskor vacsorával küldte őt ki az anyja, mert kinnmaradt az apja éjjelre is. Volt a Sobrinak az erdőben egy nagy bükfája, amibe belefért két ember is. Behívta a Sobri a sógort meg az apját és onnan adott nekik húst. — Ne félj, nem bántunk! Mi csak a rosszabbakat bántjuk, a barátaink mind jó emberek, mint mi! — mondta neki a Sobri, amikor látta, hogy nagyon megilletődött a fegyverektől. Mint afféle gyerek sokszor ott sürgött-forgott közöttük, segített, amit tudott. VII. A Savanyunak volt egy kanász bátyja az uraságnál. Tudta az uraság, hogy a kanász öccse a híres betyár, de nem bántotta őt érte. Egyszer még kérte is: — Mondd meg az öcsédnek, egyszer jöjjön el hozzám vendégségbe! — El is ment hozzá a Savanyu, szépen megvendégelték, elbeszélgettek mindenről. Nem bántott senkit, nem rabolni ment. — Jó ember a testvéred! — mondta az uraság a kanásznak és továbbra is barátságosan bánt vele. Egyszer valami nagy rablást követett el a Savanyu. Sokat beszéltek róla, az uraság is meghallotta. így szólt a kanászhoz: — Nagyon kíváncsi vagyok, hogyan csinálta! — Mondd meg nekem ... — Hát én azt nem tudom, nem szokta nekem mondani — mondta rá a kanász. — Hívd el megint hozzám! — mondta az uraság. Űjra eljött a Savanyu az urasághoz. Szépen beszélgettek, ettek-ittak. Egyszercsak rácsapott a Savanyu a fokosával a márványasztalra, hogy egyszerre kétfelé szakadt. — Minden ékszert rakjon ide! — övében volt két pisztoly, meg a bárdja, nem lehetett ellenkezni. — Nincs több? — kérdezte haragosan. — Mind itt van! — válaszolta remegve az uraság. — Többet ne legyen kíváncsi rá, hogyan viszem el, amit akarok! Nem viszek el semmit magától, csak megmutattam, hogyan csinálom. Rakjon mindent vissza! Illen bolond ember volt. Ügy eltörte a szép márványt, mintha semmi se lett volna. VIII. Az ihászok központja a régi időkben Oloszka volt, ott volt az uradalmuk. Az ihászok mind bennvoltak a Savanyu bandájába. A sógorom öregapja is köztük volt. A sógorom gyerek volt még, ott járt köztük. Egyszer látta, hogy az öregapjának kereszt van a hátán. Hason feküdt, úgy melegítette magát a nappal. Az akasztófáról szakadt le, aztán elengedték. Azért ütöttek keresztet a hátára. A Savanyu akkor üzent be kosztért az urasághoz, amikor akart. Az meg adott neki mindent, amit kért. így aztán nem bántották a gazdaságát. IX. A mihálfai hegyben a helségházánál volt a kalodafa a kamorában. A hegyközség épületje volt az a ház. A hegypásztorok a lopót odavitték és kezétlábát beletették a kalodafába. Faorsuval csavarták be a kalodát. Mint gyerekek az erdün szoktunk őröznyi, azzal rezzegettek az emberek: — Kalodába tetetlek, ha az enyémre hajtod a marhád! — Nagyon féltünk a kalodától. X. A régi időkben nem volt annyi ember a faluban, mint most, mégis jobban ráértek. 10—12 hold földre két cseléd is volt sok helyen. Egyik dolgozott, a másik őrözött, a család meg madarászott az erdőben. Egyszer madarászás közben Peti Gyula, Gergár Vendel, Lovas Józsi feleségükkel együtt megfagytak az erdőben. Három nap mulattak kinn, az asszonyok utánuk mentek. Ennivalót 40