Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)

MŰHELY - Kuntár Lajos: A Megyei Művelődési és Ifjúsági Központ szerepe és feladata a honismereti mozgalomban. Beszélgetés Zsámboki Árpáddal

szerkesztési munkáját, s a megyei kiadványpolitikában a megyénk régebbi és mai helytörténeti értékeinek megjelentetését kiemelten szorgalmazzuk önálló kiadványokban, a „Vasi Szemle", az „Életünk" című folyóiratokban. Szeret­nénk, ha a közoktatási és közművelődési intézményekben folyó honismereti te­vékenység azonos, korszerű szemléletű lenne, a tevékenységi színterek bővül­nének. A mozgalom lelkes aktivistáinak társadalmi elismerését is javítani kell és lehet, ennek módját sürgősen meg kell találnunk. Például: a Vas megye Ta­nácsa Végrehajtó Bizottsága Művelődési Osztálya által alapítandó Pável Ágos­ton Emlékplakett adományozása. Erről a plakettről szeretnék bővebbet hallani. Jövőre lesz Pável születé­sének centenáriuma. Az ünnepségeken már kiadásra kerül-e az arra érde­meseknek? A Pável Emlékbizottság örömmel üdvözölte azt a javaslatot, hogy a hely­történeti, honismereti munkában élenjáró kutatók, társadalmi aktívák, szak­körök tevékenységének elismerésére a jövőben a híres tudósról elnevezett em­lékplakettet adományozzunk. A jubileumi évben 10 db kerül kiadásra, azt kö­vetően évente kettő darab. A Hazafias Népfront Vas megyei Bizottságával kö­zösen alakítjuk ki az adományozás feltételeit, döntünk a személyek, kollektí­vák elismeréséről. Szeretnénk mindazokat megtisztelni ezzel, akik a páveli élet­mű szellemét tovább éltetik, napjaink honismereti munkájában példamutatóan dolgoznak. Régen várt erkölcsi megbecsülése lenne ez a lelkes, áldozatkész hon­ismereti aktíváknak itt a megyében. Mit vár a Vasi Honismereti Közlemények új státuszától és az új összeté­telű szerkesztő bizottságtól? Hogyan segíti a folyóirat színvonalas tartal­mú és igényes kivitelű megjelentetését? Személy szerint is örülök a Vasi Honismereti Közlemények új, magasabb státuszának, hiszen 10 év szakmai munkáját, fontos küldetését ismerték el az engedélyező szervek. Ezzel a minőségi előrelépéssel jelentősen megnövekedett a szerkesztő bizottság feladata és felelőssége. Elsődleges feladata és jól felfogott érdeke is, hogy az eddiginél tervszerűbb, még átgondoltabb szerkesztőségi mun­kával, változatos és színvonalas közlésekkel adjon hitelt a kiérdemelt rangnak. Megyénk helytörténeti, honismereti „tárházából" mélyen és értékesen merítsen, tágabb horizontú kitekintése legyen a múltra, jelenünk progresszív törekvései­re, ösztönözze a „hivatásos" és a társadalmi kutatókat az igényes feldolgozó munkára, a magas szintű publikálásra. A jelenlegi szerkesztő bizottságban van annyi erő és igényesség, hogy céljait el is érje. Szeretnénk megerősíteni ezzel együtt a kiadvány anyagi hátterét is, amely feltétele létének, s ez a küldetése folytán nem közömbös számunkra. Köszönöm a beszélgetést! KUNTÁR LAJOS 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom