Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1985. (Szombathely, 1985)

VASI HONISMERETI KISLEXIKON I. - Bevezetés

Hajba Sándor ny. tanár (Döröske, 1927). Az Apáczai Csere János Ped. Főiskolán orosz, a Pécsi Tanár­képző Főiskolán pedig magyar szakos tanári okle­velet szerzett. Olaszfán, Alsóújlakon, Egervölgyön tanított. Húsz évig az egervölgyi vöröskeresztes szervezet titkára volt, a Népfront vez. tagja 1962­től. A honismereti mozgalomban az 1960-as évek közepe óta dolgozik. — 1976—1982: az iskola hon­ismereti szakkörét vezette. A Hegyhát településtör­ténetének, építészetének kutatásával foglalkozik, összegyűjtötte Egervölgy földrajzi neveit. — Meg­jelent a Vas megye földrajzi nevei c. kötetben. El­készítette a község krónikáját — 1945—1970. Cikke: Az ifjúság olvastatásának kérdése Alsóújlakon. = VK 1958. 1. sz. 22—23. p. Hamvas Ferenc ny. tanár (Almamellék, 1918). Nyu­galmazott MÁV főtanácsos. A Kőszegi Állami Taní­tóképzőben szerzett először tanítói diplomát, majd Budapesten az ELTE tanárképző tagozatán és a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar-történelem sza­kán kapott tanári képesítést. 1944—1954 között a Szombathelyi Gazdasági Szakiskolában, 1954—1978 között pedig a kőszegi MÁV Nevelőotthonban taní­tott. Egy ideig szerkeszti az intézet ifjúsági lapját is. 1956—1980 között idegenvezetőként is hasznosí­totta ismereteit a kőszegi idegenvezetők testületé­nek alapító tagjaként. 1972-ben és ezt követően ér­deklődése az idegenvezetés más hazai körzeteire is kiterjedt, amelyre egyébként kéziratban lévő munkái is utalnak. Tagja azon szerzői munkaközösségnek, amely 1958-ban könyvet adott ki Kőszegről. Munkája: Kőszeg, Bp., 1958. 62 p. (Szerzőtársakkal.) — Kéziratai: Buda­pesttől Aggtelekig. 1972. 20 lev. — A Zelicség története, é. lev. n. — A kőszegi MÁV Nevelőintézet története. 1912—1975. é. lev. n. Hántó Sándorné közgazdász (Győr, 1946). A Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen 1968­ban szerzett diplomát. Azóta a KSH Vas Megyei Igazgatóságán dolgozik. Kezdetben elemző közgaz­dász volt, 1974 óta csoportvezető. Tagja az SZMT Szociálpolitikai Munkabizottságának. 1973 óta foly­tat helytörténeti kutatásokat. Érdeklődési területe: terület- és településfejlesztés, demográfia, életszín­vonal-életkörülmények alakulása Vas megyében. 1973 óta 15 publikációja jelent meg. Munkáiból: Osztályszerkezet, társadalmi mobili­tás Vas megyében. = VSz 1977. 2. sz. 161—175. p. — A lakosság energiafelhasználása Vas megyében, sz. 1—10. p. — A községek népességmegtartó képes­116 1970—1980. = VSz 1982. 1.

Next

/
Oldalképek
Tartalom