Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1984. (Szombathely, 1984)

1. szám - HÍREK - HORVÁTH ERNŐ: GYÁSZBESZÉD CSABA JÓSZEF SÍRJÁNÁL

HORVÁTH ERNŐ GYÁSZBESZÉD CSABA JÓSZEF SÍRJÁNÁL Mélyen tisztelt Gyászoló Közönség! Szomorú szívvel és döbbenten állunk e hamvakat rejtő urna előtt, melyben kedves jó barátunk, kollégánk, munkatársunk Csaba József, a mi kedves Józsi bácsink hamvai nyertek végső nyugalmat. Még ma sem akarjuk valósnak hinni a hírt, mely mindnyájunkat megdöbbentett, hogy Józsi bácsi nincs többé, meghalt. Napokkal előtte még láttuk, beszéltünk vele, hallottuk kedves, szerény hangját s viszontlátással búcsúztunk. Egy évvel ezelőtt sokat aggódtunk érte, amikor lábtörésével a kórház ágyát nyomta, sakkor életerejével, dolgozni akarásával úrrá lett a bajokon, s nagy örömünkre szolgált, amikor ismét otthon láthattuk, s az utcán, vagy éppen a múzeumban találkozhattunk vele. Ekkor ismét nagy erővel látott a munkához és tervezte félkész állapotban lévő munkáinak folytatását, befejezését. És jött váratlanul, számára is és számunkra is, a kérlelhetetlen halál, mely pontot tett egy termékeny, szorgos munkával eltelt élet végére. Hogy ki volt Csaba József? Mi, akik ismertük és szerettük, nagyon jól tudjuk és hiányával egyre jobban fogjuk tudni, de aki nem ismerte volna, annak elmondjuk. Csaba József foglalkozását tekintve hivatalnok volt, segédjegyző, tanácstitkár, majd adminisztrátor. Ebből élt, s tartotta el magát, illetve hosszú időn keresztül édesanyját és beteg nővérét. Kedveseinek gondozását nagy szeretettel és lelkiismeretességgel végezte évtizedeken keresztül. Talán ezért is maradt haláluk után ennyire egyedül, s így élte a magányos ember elhagyatott életét. Ezt ő persze másokkal sohasem éreztette, hiszen mindig derűs és vidám arcán mindenkor mosoly ült, mely jóságos lelkületének volt hű tükröződése. Ha bajban volt s érdeklődtünk sorsának problémái iránt, azt is mindig valami tréfás anekdotával ütötte el, s terelte vele másra a szót. 1963-tól nyugdíjasként a Kőszegi Múzeumnak, majd a Szombathelyi Múzeumnak lett külső tudományos munkatársa. Itt kell szólnom a polgári foglalkozásánál sokkalta jelentősebb tevékenységről, tudományos munkásságról. Tudós volt!!! Kiváló, igazi, alázatos, szerény, nagy tudású tudós, aki példaképe lehet a mai fiatal tudós nemzedéknek, akit nem csak a hazában, hanem annak határain túl is ismertek, ismernek, tiszteltek és tisztelnek. Kiváló volt, mint néprajzkutató, mint nyelvész, mint tudománytörténész, mint bibliográfus és nem utolsó sorban mint madarász. Értékes munkásságát szerényen, csendben, egy eldugott falu magányában végezte nagy szívóssággal, pontossággal, alapossággal és lelkiismeretességgel, mely tulajdonságok csak az igazi tudósok sajátjai. Kerülte a csillogást, a feltűnést, a szereplést, pedig belső értékei, tudása, embersége révén ezekre sem lett volna méltatlan. Szerény ember volt! Jóságos, segítőkész, A tudománnyal már ifjú korában kapcsolatba kerül. Herman Ottó és Chernél István madaras könyvei jutnak a kezébe, melyek felkeltik az ifjú ember érdeklődését a természet szépségei és az élet rejtelmei iránt, melyen belül főleg a madarak felé fordul figyelme. Később ugyancsak egyik mintaképének, Herman Ottónak munkái tárják fel előtte az egyszerű ember, a nép életének és nyelvezetének csodálatos világát. Ettől kezdve megtakarított pénzén szakkönyveket vásárol, s ezt teszi élete végéig. — Ez év tavaszán, amikor egyszer nála jártam, megmutatta könyvtárát, s kézirat anyagát, s amikor a könyvekkel megrakott ruhásszekrényekhez vezetett, azt mondta: „látod, a fehérnemüs szekrényeim is könyvekkel vannak tele, s ez nem csak jelkép, hanem a valóság, mert bizony sokszor a fehérneműk helyett is könyveket vásároltam." Bújja a könyveket, s állandóan képezi magát és mindig nyitott szemmel járja a természetet. 1922-től nem csak olvasója, de művelője is lesz a természettudománynak. Ekkor ismerkedik meg Csörgei Titusszal, a Madártani Intézet igazgatójával és munkatársával Vasvári Miklóssal. Ettől kezdve haláláig, vagyis 61 éven keresztül megfigyelője, külső munkatársa a Madártani Intézetnek, s ettől kezdve vezeti madártani naplóját, mely több mint 60 év anyagát tartalmazva Vas megye madártani adatainak kincsesbányája. 1926-tól szerzője az Aquilának, a Nimród Vadászújságnak és a Természet című folyóiratoknak. 69