Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1984. (Szombathely, 1984)

1. szám - ADATTÁR - ÁCS LÁSZLÓ: EGY MÚZEUM LlRAI TÖRTÉNETE (A rábagyarmati tájház)

Három nemzedék öröme, bánata ivódott a falaiba. Valaha hét gyermek hancúrozott a tornácán, és- ismerte meg korán a paraszti élet ésszerű keménységét. S aztán fogyni kezdtek a lakói. 1962-ben az utolsó öreg néni is kiköltözött belőle a temetőbe, s az egykor élettől hangos házra ráborult a csend. Szelek tépték, eső marta, s ha a zsúptetőből leszakadt egy-egy darab, senki sem sietett újat kötni a helyébe, ha ledőlt a sározás, senki sem javította. Gyom, dudva verte fel az udvart, a kiskertet, ahová senki sem ültetett már virágot. Dohos szag ülte meg a szobát, s a becsurgó eső enyészetről beszélt. Milyen szomorú is a pusztuló falusi ház képe! „Fehér fala felsír, még messzehangzón. A zsúptetőn egy fűcsomó lobog, öles hiány sötét torkába bámul, hol fulladt csendből csontfehér ragok — bordák — zihálnak még a messzi égre. Ha/ott a ház, csak úgy tesz, mintha élne." (1) A gyerekekkel néha körüljártuk, bekukkantottunk az ablakon. - Ilyen volt régen mondtuk. Közben az örökösök lebontották a melléképületeket. Jó ára volt a kiérlelt, száraz fenyőgerendáknak. A házból csak a szoba, konyha maradt, de ezek szinte érintetlenül. A faluból pedig lassan eltűntek mind a régi házak, csak kettő dacolt még a múló idővel, egy Jakott és ez a lakatlan. 50