Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1984. (Szombathely, 1984)

1. szám - ADATTÁR - KOVÁCS JENŐ: MIRŐL TANÚSKODNAK MERSEVÁT KÖZSÉG KŰL- ÉS BELTERÜLETÉNEK FÖLDRAJZI ELNEVEZÉSEI?

Lehetséges, hogy a vati kő is olyan tulajdonságú volt, mint a gipsz, vagyis rögzítőnek használták. A kastélykert helyén állott a Káldy kastély, amelynek falában egy kőtábla volt. Ez jelenleg Külsővaton a plébánia épület udvari falában látható. A már lekopott, vésett betűkből még kivehető Káldy Péter neve. A kőtáblába vésett két címer közül az egyik a Káldy család címere, de a másikat nem tudtam megfejteni. Káldy Péter leánya Rebeka és Béri Balogh István szülőktől származott Béri Balogh Ádám kuruc brigadéros. 56.) Iccés rét kaszáló volt a Sánc közelében, ma halastó. Azt mondják róla, hogy a törökök bivalybőrbe varrt aranyat ástak itt el. Ezt egy török üzente egy belsővati ismerősének. A monda szerint az arany minden hónapban tisztítja magát és újhold utáni második vasárnap kerül a föld felszínéhez legközelebb. Külsővaton pedig úgy tudják, hogy csak hét évenként tisztul az arany és ilyenkor lehet megtalálni. Keresés közben azonban nem szabad beszélni, mert ha valaki megszólal, az arany a mélybe süllyed. A hagyomány szerint két külsővati ember kutatott az arany után, már jó mélyre leástak, amikor az egyikük ásója kemény tárgyba ütközött. „Itt az arany" kiáltott fel, „mehetünk haza" káromkodott a másik. Azóta nem keresik az aranyat. De aranyról máshol is van szó. Még az 1920-as években hallottam, hogy vasútépítésnél a Marcal hídjánál is találtak aranyat az olasz munkások, (70 Mária Terézia tallért) és abbahagyták a munkát és hazamentek. Erről olvashatunk egy vasúttörténeti kiadványban is. „Különösen a hídépítésben tűntek ki az olasz munkások. Egy ilyen csoport dolgozott a Marcal híd építésénél. Szálláshelyük Merseváton (Merse-Belsővat) volt, szerte a falu házaiban családoknál. A munkálatok során egy borjúbőrbe varrt aranypénzhalom került elő. Eredményként az olasz munkások az arannyal együtt megszöktek az éjszaka folyamán, elhagyva munkahelyüket siettek vissza hazájukba. /42/ írásom szűkre szabott terjedelme nem teszi lehetővé, hogy folytassam a történelmi és mondai adatok további ismertetését, de talán ennyi is elég annak bizonyítására, hogy mennyi minden teheti színessé a földrajzi nevek száraz felsorolását és mennyi adat, esemény, monda és néphit tapad egy ilyen kis község minden rögéhez és földrajzi elnevezéseihez. Ezek az adatok azt is bizonyítják, hogy az élet örök harc és küzdelem a létért, a természet erői és a hatalmasságok ellen. Itt a Marcal mentén is küzdelmes volt mindig az élet, de ha a háború, a járványok, vagy a gazdasági romlás olykor széjjel is kergette és megtizedelte a népet, az újra visszajött, újra szaporodott és ahogy a középkor és jelenünk családnevei mutatják, megmaradt magyarnak és ott maradt meg, ahova honfoglaló őseink letelepedtek. írásbeli források és adatközlők: 1.) Fodor András: Verses országjárás (Bp. 1977.) 5. o. 2.) Rugonfalvi Kiss István: Az utolsó nemesi felkelés 119. o. 2/a. Murányi József (Megyei Levéltár) felvétele 3.) Csánki Dezső: Magyarország történeti földrajza II. k. 775. o. 39