Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1984. (Szombathely, 1984)
1. szám - ADATTÁR - HERÉNYI ISTVÁN: KI VOLT BULCSÚ HARKA?
Talán ősei a kazár kagán főemberei között foglaltak helyet. A kazároktól elvált három kabar törzs vezető nemzetsége a Vérbulcsu nem volt. Bulcsúnak volt egy öccse is, aki 954-ben Cambray ostrománál esett el. E nemzetség tagja volt feltehetően Szár Zerind és fia Koppány is. A Bulcsú nemzetségnek az Árpádok valószínűleg nőági rokonai voltak, mint Gyula, Léi és Aba Sámuel. Nem véletlen talán az sem, hogy Árpádot a fejedelemválasztáskor — kazár szokás szerint — emelték paizsra. Lehet, hogy Kurszán kende halála után Árpádot a kazárok között kiáltották ki vezérlő fejedelemmé. Ez magyarázza meg a rokonsági kapcsolaton kívül az Árpádok és Bulcsú nemzetsége tagjainak párhuzamos szereplését. Bulcsú nemzetsége a nyugati határvédelem szolgálatában állott. Ezért téli szállása a Balaton mentén, nyári szállása Szombathely környékén volt. Bulcsú harka a törzsek közötti viszályok főbírája, Magyarország harmadik fejedelme volt. Bulcsú harka jelentőségét akkor látjuk tisztán, ha meglátjuk hadjáratai mögött a nyugat felderítésének szükségességét, a biztonság érdekében az ellenség nyugtalanítását, egy nyugati koalíció megakadályozását, a déli végek pacifikálását./20/ J egy zetek 1) Györffy György: A magyarok elődeiről és a honfoglalásról. Bp. 1975. (Továbbiakban Györffy Honf.) 122, 164, 166, 167, 177, 178-179, 189, 190, 191-192, 256. 2) Csánki Dezső: Magyarország a Hunyadiak korában. Bp. II. kötet 1894. 737, 739, 760, 761. Kaal puszta nincs Vas megyében, Csánki tévedett. 3) Györffy: Honf. 231. 4) Asztalos Miklós—Pető Sándor: A magyar nemzet története. Bp. 1933. 19.p. 5) Hóman Bálint—Szekfü Gyula: Magyar történet, Bp. 1935. I. könyv 640. lap 6) Gyóni Mátyás: Kálizok, kazárok, kabarok, magyarok. In: Magyar Nyelv XXXIV. kötet 91.164.1. 7) Lásd a 2. sz. jegyzetet 8) Györffy György: A magyar nemzetségtől a vármegyéig, a törzstől az országig. Századok, 1958. 1-4. sz. 12-87. 5-6-sz-565-615. (Továbbiakban Györffy: Nemzetség) 9) Györffy: Nemzetség 62-65.70. 10) Lásd az 1.3. sz. jegyzetet 11) Gutheil Jenő: Az Árpádkori Veszprém. Veszprém, 1977. 38,40-42. 48, 52, 53, 55, 56, 67,151,153-155.258. A rokonság témájával Mezey László és Györffy György foglalkozott legújabban. Mezey Bulcsúhoz, Györffy Árpádhoz kötötte Koppányt. Györffy Tanulmányok: 16, 23, 25, 84, 85, 97. Képes Krónika, Bp. 1964. 189. 23