Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1984. (Szombathely, 1984)

2. szám - ADATTÁR - Nádasdy Lajos: Entzbruder Dezső és a magyar zene

sát Horn Dezsőt kísérte zongorán, majd a válogatott kisénekkart vezényelte s Végül egy saját szerzeményű dalt adott elő ráadásnak nagy sikerrel. Az egykorú kritika feltétlenül ide kívánkozik, mert ez mindennél ékesebben beszél róla. Idézzük a két pápai politikai hetilapból a két kritikát: „Horn József hatalmas basszusát már többször élveztük. Szólószámát — Az órát és A gránátosokat énekelte, s ízlésesen, művésziesen adta elő — Entzbruder Dezső, mint zongorakísérő, s mint egy ráadásul adott népdal szerzője is megérdemli elismerésünket, nehéz feladatot oldott meg szépen az énekkar, melyet ezúttal Entzbruder vezényelt, Lányi: Egy gondolat bánt engemet Petőfi versére írt rapszódia]ának előadásával." A másik kritika: „ ... a közönség nem nyugodott, míg két ráadást nem kapott tőle, először társának Entzbruder Dezső IV. év. tanítójelöltnek, aki egyúttal az ének diszkréten simuló zongorakíséretét is ellátta egy kiválóan sikerült műdalát énekelvén; ... az énekkar valósággal brillírozott ennek a rendkívül nehéz és a legkülönfélébb hangulatok változatos skáláját kifejezésre juttató énekszámnak az előadásával." Az iskola 1912/13. évi önképzőköri munkájáról írott beszámolójában, a kör elnöke két érdemes zenetörténeti előadásról tett említést. Az egyik „A magyar zeneirodalom fejlődése a régebbi időben" — zenés felolvasás; a másik „A kuruc korszak zenéje" — zenés felolvasás. A kezünkben lévő kézirat alapján úgy gondoljuk, hogy ezek az előadások, felolvasások Entzbruder Dezső szájából hangzottak el. Az értesítőben közölt és a kéziraton lévő címek nem egyeznek ugyan szó szerint, de ez legfeljebb az önképzőköri évvégi beszámoló nem pontos feljegyzéséből eredeztethető. Mi a következőkben az eredeti kézirat szövegét fogjuk közölni. — „A magyar zene fejlődése, egy évezreden keresztül. Részben írta, részben összeállította: Entzbruder Dezső. II. Tinódi után következő 100 esztendő. A kuruc dalköltészet. A második korszak betetőzése. — • — Felolvasásom első ciklusát Tinódival fejeztem be. Annyit már megállapítottunk Tinódi műveiről, és munkáiról, hogy ha más érdeme nem lenne is, mint az, hogy alapjául szolgáltak a kuruc dalköltészetnek, méltók arra, hogy örökké fennmaradjanak. A XVII. század magyar zenéjében is Tinódinak és társainak hatását látjuk. A nemzet lelkében nem történnek még újabb változások. Még nem lépett előtérbe olyan esemény, amely a magyar nemzeti faji zenének új lendületet adott volna. Még nem jött el az idő, hogy a magyar búját-bánatát dalban sírhatta volna el. ~~Még mindig a régi chorális szellem uralkodik. A nemzeti zene háttérben marad egy ideig, ellentétben az egyházi zenével, amely a Tinódi és társai után következő 100 esztendőben (Tinódi hatása alatt talán) magyarosodni kezd. Élesen kiviláglik ez akkor, ha a korabeli katholikus, liturgikus énekeket szembe állítjuk a protestáns Luther és Calvin-féle chorálokkal, amelyekbe számtalanszor belekeverednek a magyar népdal alkotó elemei. Azután jött a nagy felfordulás. A kuruc szabadságharc már nem elégedett meg az ájtatos hangulattal. Felcsillan a magyar szikra, megpezsdül a magyar vér és egymás után szüli a magyar zene kincseit, vígat, keserűt, bánatosat egyaránt. Azután a folytonos háborúskodással járó toborzások, a tánccal és folytonos dalolással, zenével csak szélesítették, erősítették a magyar faji zenét. A magyar zenének ezek az ereklyéi sokáig eltemetve hevertek. Felkutatásukat főleg Thali Kálmánnak köszönhetjük. 46