Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1980. (Szombathely, 1980)

1. szám - Karlovits Piroska: Demokratikus ifjúsági mozgalmak Szombathelyen a felszabadulástól a DISZ megalakulásáig

A z elért eredményeket híven tükrözi az I. Országos Úttörő és Diákkon­ferencia is, melyet Budapesten rendeztek meg. Ezen a szombathelyi tankerület nagy sikert aratott. A biráló bizottság megállapította, hogy az iskolák államositásáért való küzdelemben vidéken a legnagyobb eredmé­nyeket a szombathelyi tankerület érte el, ezért aranyhímzésű, nehéz, duplaselyem nemzeti szinü zászlót kapott. A szombathelyi úttörők a szervezési munka terén elért eredményeikért első dijat nyertek. A párt és a társadalom segítségére jellemző, hogy 500 gyereket üdültettek 1948. nyarán a Balatonon. 1948. április 20-án tartotta az EPOSZ Vas megyei konferenciá­ját. A megjelent küldöttek felszólalásai bebizonyították, hogy a paraszt­ifjúság minden rétege nagy érdeklődéssel fordult az EPOSZ felé, és elfogadják a parasztifjúság egységes szervezetét. Helyeselték az államosítást és a termelési versenyek szervezését. 1948. közepére Vas megyében is megszűntek az egyházi és kü­lönböző pártok szervezetei, helyettük nagy lendülettel jöttek létre a ré­tegszervezetek, nevezetesen az EPOSZ, a SZÍT és a Diákszövetség. 1948. május 7-én Szombathelyen is megalakították a MINSZ Vas megyei Bizottságát. A bizottság tagjai: megyei titkár: Csepesz István tagok: Szorger Sándor EPOSZ Koltai Ld szló Diákszövetség Hadnagy László Szabadművelődési felügyelő, Kiss Csaba SZÍT Gáspár D e zső Népi Sportbizottság Márton István úttörő. Május 29-én már az ifjúsági szervezetek titkárságai egy helyre költöztek, a volt Szociáldemokrata Párt székházába. Ez is a teljes egység felé vezető út kifejezője volt. Június 1-én Vas megyében is megalakult a Magyar Dolgozók Pártja, amely jelentős segítség volt az ifjúság minden rétege számára a továb­bi harchoz. Az egység jegyében június 6- án az iskolák és a SZÍT először közösen rendezték meg az Ifjúság Napját Szombathelyen. A program délelőtt 9 órakor zenés felvonulással kezdődött. A Haladás pályán le­zajlott rövid megnyitóünnepség után vízipóló- mérkőzést rendeztek a .12

Next

/
Oldalképek
Tartalom