Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1974. (Szombathely, 1977)

1. szám - Pomogyi József: A DISZNÓÖLÉS NAGYGERESDEN

- 39 Az ölő késeit már az este elmosták. Most összerakják s egy tál jól megrakott kóstolóval hazaviszik. Ez a kóstoló a fizettség. A kolbász már a füstön van, a hus a teknőben. Ázik a sóban. Már 2-3 nap múlva levet ereszt s akkor locsolni kell. Merítőkanállal felmerik a levet s a hus tetejére öntik. A szalonnát, kisebb húsokat 2 hétig, a sunkákat 3 hétig tartják a sóban, majd a füstre akasztják. A századforduló óta igy zajlanak le a disznóölések. Azelőtt - mint az öregek mesélik - nappal nem értek rá disznót vágni. Nappal csépelni kellett. Nem volt még cséplőgép. Kézzel kellett kiverni a kalászból a magot. Az pedig sokáig tartott. Sokszor tavaszig. A cséplés fontos volt. Minden időt ki kellett használni. Kellett a szem is, és kellett a kereset is. Csak éjjel maradt idő a disznóölésre. Akkoriban majdnem mindenki maga ölte meg a disznóját. Nem készítettek annyiféle ételt mint ma. Este, cséplés után a gazda leszúrta a hizót. Pörzsülni nem volt szabad a házak között. Mindenki félt a tűztől, A Repce partjára vitték ki s ott pörzsülték meg. A szétszedés ugyanúgy történt mint ma. A gyermekek is ugyanúgy lábatlankodtak, mint ma. A finom falatokat ugyan sóvárgóbb szemmel nézték mint a mai gyermekek, mert az akkori boltokban nem lehetett oly gyakran kolbászt vásárolni, mint ma. Éhesebbek voltak a húsra. A véreshurkába nem zsemlyét, vagy rizst tettek, hanem kukoricakását. Nem volt valami nagyon finom, de mindenki csak azt nézte, hogy sok és olcsó legyen. A füstölést is otthon, a nyitott konyha kéményében végezték s ott is hagyták addig, mig el nem fogyott. Ennek az volt az előnye, hogy a legyek nem köpték meg a sunkát. Hátránya viszont az volt, hogy a sok füsttől nagyon feketék, kormosak és keserűek lettek a felakasztott finom falatok. Mégis ha valaki elment a kémény alatt és felnézett, a finomságok láttán mindjárt éhes lett s megkivánt egy falatot. Természetesen igy gyorsabban is fogyott. Tavaszra már alig maradt valami. Legfeljebb szalonna. A sós szalonnát viszont a nyári melegben dolgozó ember nem nagyon kivánta. Nem győzte volna be magát vizzel. Mégis örült, ha volt, mert este vacsorára azért megette, ha nyersen nem is, de piritva. Disznóölés után a gazdaasszony a legboldogabb. Hosszú ideig könnyebben megoldja a főzést. Van mihez nyúlni, ősszel, disznóölések előtt ma is gyakran hallom az asszonyoktól: