Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)

MŰHELY - Molnár Dezső: A honismereti munka módszere

nel találkozunk, aki nem hajlandó átadmi a ritkaságszámba menő emlékeket, annak pontos címét fel kell jegyezni. Nagyon hamis képet kap sokszor a szellemi néprajzgyűjtő szókincs, kiejtés dolgában, ha az. adatszolgáltató úgy érzi, hogy ő most „be van állítva" a szereplésre, ilyenkor mikrofonlázzal küzd, affektálni kezd, elromlik természetes kifejezésmódja, „urasán akar beszélni". Ilyenkor meg kell várni, míg lehiggad, és természetes kifejezésmód j ába visszazökken. A szellemi néprajzgyűjtő éppen ezért akkor tud eredményesen eljárni, ha kilesi az alkalmas pillanatot, amikor a szereplő vagy szereplők felszabadultan, természetesen, a megszokott környezetben végzik a népi játékot, mókát, táncot, amikor úgy lehet lencsevégre kapni, hangszalagra, filmre venni a produkciókat, hogy a szereplőknek szinte tudomásuk sincs róla. A vérbeli néprajzkutatónak a fenti alkalmakon részt kell venni, hogy munkája megalapozott legyen, hogy hűen adhassa vissza a nép szellemi alkotásait. A tájnyelvi gyűjtőmunkánál igen nehéz helyzetben van az adatgyűjtő, hiszen a legjobb fülű ember is tévedhet a szavak lejegyzésénél, itt is csak a magnetofon tud biztos eredményt nyújtani. Az egy adatszolgáltatótól, felvett anyag még nem biztos, hogy jellemző az egész tájegységre, és nem elég arra, hogy általánosításokba bocsátkozzunk, ezért annak ellenőrzésére újabb adatközlőket kell felkeresnünk, hogy több példából elvégezhessük az egybevetést. A gyűjtés nehézségeinek természetéből fakad, hogy ez a, gyűjtőterület nem tűri a kampányszerűséget, mert időben szinte éveket, sokszor évtizedeket igényel egy-egy nyelv jelenség, vagy nyelvhasználat hiánytalan feltérképezése. A gyűjtőnek tehát jegyzettömbjével, zsebében céduláival kell járni-kelni az emberek között, mint azt a nagy Kresznerics Ferenc tette, és feljegyezni, hogy kitől mikor hallotta ezt vagy azt

1 a szót, kifejezésmódot, szólásmondást, közmondást, történetet, dalt, vagy egy dallamfordulatot. A helytörténeti mondák és legendák lejegyzésénél akkor jár el helyesen a gyűjtő, ha a helyszínt is szemrevételezi és le is fotózza Adódhat olyan helyzet, amikor a kutató olyan anyagra bukkan, melynek feldolgozása, értékelése meghaladja erejét, ilyenkor félre kell tenni »minden önérzetességet, és szakember beavatkozását kell kérnie, hiszen ez a gesztus semmit sem von le felfedező érdemeiből. Egészen más módszere van a krónikaírásnak. Vegyük szemügyre a területről a legújabbkori történetekre vonatkozó adatok gyűjtését, krónika írását. Ennek a történeti résznek igen értékes forrásanyaga a szájhagyomány. Fel kell kutatni azokat a személyeket, akik a 4