Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)

HELYISMERETI ADATTÁR - Szabó Gábor: A népi hatalom kialakulásának folyamata a Vas megyei Bük községben. 1945—1950

eltemetett szovjet katonákat egy közös temetőbe helyezzék örök nyugalomra. Büköt, mint a járás központjában fekvő helységet választották ki a temető helyéül. A község vezetői a legszebb helyet, a templompark melletti területet jelölték ki a szovjet hősök temetőjének. Szeptember és október hónapokban egymás után érkeztek az exhumált és koporsókba helyezett holttestek. A járás területén elesett valamennyi szovjet katona tetemét Bükre hozták, összesen 73^at helyeztek el a különnkülön kijelölt sírhelyekbe. 1946. áprilisában a bekerített temetőben emlékművet emeltek, márványtáblába vésték azoknak a neveit, kiket név szerint ismertek: szám szerint 34 név őrzi emléküket. A büki iparosok öszszefogása rövid idő alatt állította fel ezt az emlékművet, s már május elsején ünnepélyesen fel is avathatták. Orosz és magyar katonák díszszakaszai tisztelegték az emlékmű előtt, s az ünnepségen részt vettek a járás vezetői, a falu lakossága és a környék községeinek küldöttei. Orosz és magyar nyelvű beszédeik hangzottak el, majd fúvós zenekar műsora tette ünnepélyessé az avatást. A hősi temetőt átfúrt cementoszlopokkal vették körül, s ezeket az oszlopokat vascsővel kötötték össze. Élősövényt is létesítettek, a temető sarkaihoz díszcserjéket ültettek. 1967-ben az országút felöli részén vasrácsos kerítést készítettek, s ezzel impozánsabbá tették a falu legforgalmasabb részén emelkedő emlékművet. Ezen emlékműnél tartja a község lakossága a fontosabb évfordulók ünnepségeit, amikor a hála jeléül az egyes szervezetek koszorúkat helyeznek el az emlékmű tövéhez. Most térjünk vissza a vasúthoz, melyen 1945. március 28-án megszűnt a forgalom, 29-ére virradó éjszaka pedig felrobbantották a vasúti hidakat, a váltókat és egyéb berendezéseket. Minden állt mozdulatlanul. A vasútállomás és környéke valóságos csatatér képét mutatta. A szovjet csapatok bejövetele, majd az első arcvonal átvonulása után a helyi lakosság egy bizonyos rétege — életét sem kímélve — „megrohamozta" az állomás területén, a gyári vágányon és a kinti szabad vonalon álló megrakott vasúti kocsikat. Ami számukra értékes volt: ruhaféle, éleíleim, bútor, fűtőanyag, a menekülő családok becsomagolt értékei — rövid idő alatt kifosztották és széthordták. Kiveszett belőlük az emberi érzés, a szerzés vágyának ördöge szállta meg valamennyit. Vittek minden megfoghatót. Ha értékesebbet láttak a már megszerzett dolognál, ezt elhajították, s vitték azt, amelyik számukra többet ért- Sok-sok ezres értékek mentek így tönkre rövid idő alatt. A legfájóbb veszteséget a felrobbantott hidak, a tönkrement váltók jelentették. Megbénult a forgalom, s a szemlélőben önkéntelenül felmerül a kérdés: „Lesz-e itt élet valaha?"