Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)
SORSOK—EMBEREK - Gaál Dezsőné: Sors-erózió (Paraszti életrajz Bőczén Pálnérói) Részletek
be a szemet. Nincs már „takarulószekir" meg nem kell „kívíthánynyi", de így a jobb. „Tarlókon kepe már elvétve sincs Ös rákként ahogy mind a múltba hátrált előmásztak a préselt szalmabálák új geometriai rend szerint." (Simon István: Nyárvégi rapszódia) Anyagi nehézségünk nincs. Öregkorunk nyugodt, munkánk után „tisztül" és „böcsül" bennünket mindenki. Az öregem gyakran gyengélkedik az érszűkület miatt, de én még beteg nem voltam, nem érek rá betegeskedni. Azt is elmondhatom, hogy még egyetlen értekezletről sem hiányoztam, ahova meghívtak, oda mindig elmentem, mindig megjelentem, de fel is szólaltam. Örülök, hogy most ilyen korban élhetek én, hogy nyugodt élete van mindenkinek. Valamikor ez csak álma és reménye volt az embernek és most valóság. Szeretném ha a fiatalok egyre többen találnák meg azt az utat amelyen haladniuk kell. Éljenek békében, tanuljanak, dolgozzanak szorgalmasan, becsüljék meg az öregeket, — mert azoknak sokat köszönhetnek —, építsék a szocialista társadalmat és sohase feledjék, hogy nem így élt mindig az ember. Befejezés Ennyiben próbáltam bemutatni Bőczén Pálnét, és azt a csöngei környezetet, amelyben ő a maga egyszerűségével, paraszti ésszel mozgalmi-közéleti tevékenységet folytatott. A kor magába rejtette az ellentmondásait, melyeknek akkor akik részesei voltak, a mai eredményeket látva, szinte lehetetlennek tűnnek az átélt nehézségek. Az 1945. előtti nincstelenség után a felszabadulás, melyet követett az új utakon való elindulás gondja, öröme és sikere is, Feltétlenül szeretnék szólni arról a változásról, ami Csönge község életében végbement- Néhány konkrét tény felsorolásával kívánom bemutatni ezt a fejlődést, hogy érzékelhetőbbé tegyem: „Csönge külterületi lakotthely: Kóbortanya, Csonkamajor, Ferencmajor, Terület: 4379 kh. Népessége: 1009 fő. Lakóházak száma: 245 db. Legközelebbi vasútállomás: Celldömölk (16 km). (Kenyéri 5 km). Rendszeresen használt autóbuszjárat: mh. helyben. Posta: PH. Körzeti orvos: Ostffyasszonyfa. 152