Vasi honismereti és helytörténeti közlemények 1975. (Szombathely, 1975)

HELYISMERETI ADATTÁR - Molnár Dezső: A Celldömölki járás felszabadulása (A szovjet hadsereg hadműveletei járásunk területén)

cáról, utcára jártak, majd a kertek alatt eltűntek, azután szekere­ket rekviráltak, kényszerítvén az itthon 'talált parasztokat, hogy szállítsák őket Sárvárra. S miután felgyújtották a két téglagyárat, .a zsinagógát, rablott holmiiaikkal elvonultak a sági parasztok sze­kerein. A herpenyői lejtőnél a sági kocsisok leugráltak szekereik^ ről és visszaszöktek falujukba. Ügy tűnik Ságnál, vagy inkább Cellnél ellenállást vártak a szov­jetek azért óvatosságból az izsákfái—sági erdőben rejtőzködve vár­ták a fejleményeket. Ság felől nem kaptak tüzet, de 27-én reggél, pirkadatkor deputáció tűnt fel a község déli bejáratánál. A községi elöljáróság közeledett az erdőszél felé, Szabó Imre bíró vezetésével. A vezénylő parancsnoknak tudtul adták, hogy a köz­ségben nincs német katona, felajánlották segítségüket és együtt vo­nultak be a községbe a felszabadítókkal. A község közepén az rk. templomnál útirányító helyezkedett el, ;aki három irányba osztotta el a felvonulókat. A hegy felé, Cell felé és a mai Marx Károly utcán keresztül a Rendező Pályaudvar felé. •Celldömölköt tehát délről, keletről átkarolva közelítették meg. A községbein rendfenntartó alakulat maradt, mely a helyi nemzet­őrökkel igen szigorú rendet tartott. A rend kihágói a plébános paj­tájába kerültek, ez volt az áristom. Celldömölkön sem volt ellenállás, északról a Mersénél átkelt ala­kulatok közelítik meg a községet, szinte parcnyi pontossággal a dé­li átkarolással egy időben. Innét az előnyomulás főiránya ugyancsak Szombathely volt, mint a jánosházi műúton haladóknak is­A dömölki malomnál érték el a nyílt terepet az elővédek. Ahogy felbukkantak, a mihályfai elágazásnál rekedt német páncélos vonat­ból tüzet kaptak a szovjet katonák. A dolgok és a helyzet tisztán­látásához el kell mondani azt, hogy egy szemfüles mozdonyvezető az asszonyfai Cserről egy személyzet nélküli mozdonyt ráeresztett a páncélosra. Ez annyira megrongálta és kisiklatta a páncélost, hogy tovább menni nem tudott. Épen maradt nehéz fegyvereivel felvette a har­cot az előnyomuló egységekkel. A szovjet tüzérség és aknavetők hamarosan viszonozták a tüzet. Egészen váratlanul a Cser gerincén előnyomuló szovjet tüzérség is bekapcsolódott a tűzharcba. Most már két tűz közé kerültek a ná­cik. A tüzérségi tűzzel lefogott páncélvonatot néhány harckocsi meg­közelítette és közélről kezdte lőni. A németek a reménytelen hely­zetben behúzódtak Kamenesmihályfára, hogy annak védelme alatt Ostffyasszonyfa felé menekülhessenek. A község nyugati kijáratát 112

Next

/
Oldalképek
Tartalom