Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)
Dénes Iván Zoltán: A német politikai hisztéria okai és története
Napóleon-képe nagyon eltér attól a romantikus eszményítő értelmezéstől, amelyet az iskolában tanultunk, és amelyet Emil Ludwig és Jevgenyij Tarle könyveiben olvashattunk. Ugyanakkor előzménye és forrása volt a „hamis monarcha” és a „hamis realista” fogalmainak. Megtudhatjuk belőle, hogy a politikai kalandorság természete csak távolról látszik nagystílűnek, közelről szánalmasan kisszerű, félelem- és kényszerszülte, rögtönzésre épül, és alapjában hazug. Mindenekelőtt pedig kártékony, hiszen az európai politikai fejlődés legnagyobb vívmányát, a hatalom humanizálási kísérletét alapjában fenyegeti és visszaveti. Ugyanis a hatalmat a személyes uralomtól a személytelen szolgáltatás irányába megszelídítő fejlődéssel szemben a politikai kalandorság romantikus vállalkozása a személyes uralom visszatérését jelentette, s azt a látszatot szülte, mintha a politika személyes akarat és elhivatottság kérdése lenne, amellyel a nagy ember tetszése szerint befolyásolhatja, sőt irányíthatja a világ sorsát. Ezért és ennyiben Napóleon a totális politika előképét alkotja. Napóleon, a nagy ember legendája összefügg azzal, amelyet Bibó István később úgy mutatott be, hogy a francia forradalom a legsikeresebb és ugyanakkor a legsikertelenebb forradalom volt. A legsikeresebb volt, hiszen az Isten kegyelméből való rend igen hamar összedőlt, s ennek következtében hatalmas alkotó energiák szabadultak fel. A forradalom vezetői viszont hamarosan olyan útra sodródtak, amely zsákutcának bizonyult. Azzal ugyanis, hogy a túlnyomó többségében katolikus és királypárti francia népet meggyőződésével ellentétes, katolikusellenes és királyságellenes irányba kényszerítették, diktatúrának vetették meg az alapjait, és a modern kor egyik legnagyobb félelmét szabadították el, ami kollektív hisztériához, tébolyhoz, pusztuláshoz vezetett. Ennek a hisztériának a haszonélvezője, terméke és továbbéltetője volt Napóleon, aki ebben a minőségében Mussolini és Hitler előképe volt. „... nem volna érdektelen" - írta Bibó István 22 évvel a kivonat készítése után - „egy olyan Napóleon-monográfia megjelentetése, mely mentes mind a nagyember-Napóleon, mind a szörnyeteg-Napóleon torzképétől, de ugyanakkor világosan elhelyezi Napóleont, mint Hitler és Mussolini előképét, azonos vagy hasonló történeti összefüggésekből kinőtt, csak kissé emberibb formájú megjelenésben. ”12 Az olaszországi hadjárat - s a forradalom háborúi - a szabályokat semmibe vevő, erőszakos és rögtönző, sodródó és sodródást okozó, kényszerhelyzeteket teremtő és a civilizációs normákat felrúgó politizálás veszedelmes példája volt, ami a 18. század ember- és anyagkímélő háborúinak a megtagadását jelentette. A „nagy ember” romantikája, miként a „forradalmár” és a „reakciós” mítosza kártékony, romboló és terméketlen, jó energiákat köt le, és vezet tévútra. IV. Bibó István „Az európai egyensúlyról és békéről” egyik kevéssé ismert gondolatmenetében a kelet-európai politikai hisztériák összefüggésében a magyar revizionizmus kérdését tárgyalta. Azt, hogy a demokratikus nagyhatalmak Magyarország iránt érzé- * 84 Bibi István: Előzetes lektori jelentések az Európa Kiadó számára. 1963-1976. Lektori jelentés Napóleon hivatalos levelezéséről (Paris, 1943.) Budapest, 1966. október 5. MTAKK Ms 5116/1.83., 84. p., idézet: 84. p. u 81-A
