Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Deák Ernő: A városiasodás folyamatai a Dunántúlon, különös tekintettel Vas vármegyére, 1780–1918

mondható a jogi ismérvek túlhangsúlyozása, ugyanúgy az egyoldalúság jegyeit hordja magán az ipari-közlekedési összpontosulás városi minősítése. Nyilvánvalóan valameny- nyi városinak tekinthető' tényező összességének együtteséből, kölcsönhatásából állapítható meg a teljes fejlettségű város (Vollstadt), míg egyik vagy másik tényezőnek hiánya vagy hiányossága csökkenti a városiasság mikéntjét, szintjét, értékét.8

Munkám második részére vonatkoztatva hét fejezet vagy főpont meggyőzően bizonyítja a feldolgozott települések városi vagy félvárosi, nagy-, közép- vagy kisvárosi jellegét. Kiemelem ehelyütt a funkciókat, amik közvetlen mutatják a kiválasztott településnek egyrészt belső szerkezetében a városit, másrészt bizonyos központi funkciók ellátásában vonzáskörét tekintve más településektől elütő jellegét (járási, vármegyei hivatalok, felsőoktatási intézmények stb.).

Hangsúlyosan térben és időben tájékozódom, vagyis földrajzi fekvésűknél fogva melyek azok a települések, amelyek az egyes periódusokban jellegükkel elütnek környezetüktől, kiemelkednek az átlagból. Ennek a kvantitatív összehasonlító módszernek alkalmazásánál retrospektív eljárással élek. Gyakorlatilag a történeti Magyarország utolsó, 1910. évi népszámlálásának állagát veszem vizsgálódás alá, ebből kiindulva viszonyítok. Ehhez tájegységenként kerületi szintig lebontva vetem össze a település- és népességszámot egy-egy területen belül. Az összehasonlító adatok alapján országos szintig kimutatható a nép-, ill. laksűrú'ség. Ezek alapján lehet felállítani a nagyságrendet mind országos, mind tájegységnyi, mind pedig vármegyei, járási szinten. Ez egyfajta szűrőrendszer, háló, amelyben mintegy fennakadnak az átlagtól eltérő esetek.

Habár munkám során végül is időrendi sorrendben vizsgálódom, lényegében mégis az 1910. évi szintből következtetek, azaz hova, meddig vezetnek vissza a nyomok. Lényegében a fejlődés intenzitásának (menetének, ütemének) meghatározásában jelenül meg a városiasodás mikéntje. Ebben az összehasonlításban beszélhetünk - természetesen csupán módszerbelileg - statikus és dinamikus együtthatókról. Statikusnak tekinthető egy bizonyos év vagy periódus adatállománya, amiből graduálisan egy-egy időszak fejlődési szintje állapítható meg, olvasható le. A dinamikus együtthatók különböző időszakok összehasonlításából következtethetők ki, amikor is bizonyos értelemben arányosítás vagy viszonylagosság áll elő. Ennek alapján állapítható meg a viszonyítható, ill. viszonyított „több” vagy „kevesebb”. Rendkívül fontos viszont, hogy az egész vizsgált korszakban lehetőség szerint ugyanazokkal a mércékkel éljünk, különben használhatatlanok a kiszámított értékek.

Vizsgálódásaim középpontjába - nyilvánvalóan kvantitatív eljárással - az ún. kettős átlagot vagy középértéket (doppelter Mittelwert) állítom. Az idő- és térbeli lebontásnál kombinációs megoldást keresek; a számtani közép kiszámításánál hasonló eljárással kísérlem meg az 1910. évi állapotokból visszakövetkeztetni (ín der Retrospektive) II. József uralkodásától számítva a városfejlődés menetét.

Haris Böbék - Maria Fest: Das System der zentralen Orte Österreichs. Eine empirische Untersuchung. Wien-Köln, 1978. XIX, 310 p. (Schriften der Kommission für Raumforschung der Österreichischen Akademie der Wissenschaften; 3.) A szerzőpár egész műve ezt a kérdéskört tárgyalja, ezért szükségtelen lenne bizonyos oldalakra utalni. Egyet azonban nem szabad figyelmen kívül hagyni: a központi helyek rangsorolásában öt, ill. négy fokozatot különböztet meg: fóváros, az infrastruktúrával jól vagy kevésbé jól ellátott tartományi székhelyek, hasonló megközelítésben a kerületi székhelyek (Viertelhauptstädte), közép- és alsófokú központi helyek.