Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)

Felix Tobler: Hosszú, fáradságos út. – Az 1800-as esztendő zsidó védleveleinek geneziséhez az Esterházy-féle hétközségekben

gazdasági igazgatóság által felállított tervezet szerint sem sikerült kompromisszum, ill. egyezkedés útján új védlevelet készíteni. A községek képviselői többször elmondták, hogy a gazdasági igazgatóság ter­vezetével és az azt tartalmazó védelmi vagy védó'pénzekre, továbbá a haszonvétek bérletére vonatkozó számításokkal nem tudnak egyetérteni, mert azokkal „teljesen tönkremennek”.* 14 15 Erre föl II. Esterházy Miklós herceg az öt legutóbb megemlített község előjárőit május 7-re Kismartonba hívta. A találkozás alkalmával az egyes községek meghatal- mazottaival szemben, akik szomorú gazdasági és pénzügyi helyzetüket behatóan írták le, nagylelkűen viselkedett, és az egyes községeknek, ahhoz képest, hogy a gazdasá­gi igazgatóság milyen összegeket állapított meg és követelt, nagyvonalú engedményt tett.14 így a sopronkeresztúri község, amelynek az új szerződés alapján a gazdasági igazgatóság tervezete szerint évente összesen 1302 ft 40 kr-t kellett fizetni, csaknem 50%-os engedményt kapott, és a további 12 évre - 1811. december 31-ig - 750 ft általányt kellett fizetni. Kabold/Kobersdorf az eredetileg követelt 634 ft 30 kr-ból 234 ft 30 kr engedményt kapott, így a következő 12 évre csak 400 ft évi általányt fizetett. Lakompaknak 640 ft 40 kr engedmény jutott, és most már csak 800 ft-ot kellett befi­zetni. Nagymarton az eredetileg követelt 1414 ft helyett már csak 900 ft-ot, továbbá Boldogasszony 770 ft 50 kr helyett már csak 650 ft-ot volt köteles fizetni. A kismartoni község az új védlevél és a vele kapcsolatban kötött szerződés alapján 1800-tól - 1811 végéig - évi 1200 ft-ot fizetett, ami a régi, 1799 szeptemberéig érvényes szerződéssel szemben 291 ft-os, vagy 32%-os növekedést jelentett. Köpcsény/Kittsee, amelynek az 1799 végégi szóló szerződés alapján évi 653 ft volt köteles fizetni, Ignaz Morenich köpcsényi jószágigazgató 1799. július 10-ei tervezete szerint immáron 999 fi 40 kr-t vagyis 346 ft 40 kr-ral, ill. 53%-kal kényszerült többet fizetni, mint eddig. A községnek a hercegtől hasonlóképpen engedményt kellett volna kapnia. Másfelől az egyes zsidó községek eme engedmények alapján kötelesek voltak az új védlevelek átadása alkalmával kauciót letenni a hercegi főpénztárba, amelyet évi 5% kamattal terheltek meg, és csak a szerződések lejárta után - tehát 1811 végével - ve­hettek fel újra. A községeket egyenként a következő kauciók befizetésére szorították:15 Sopronkeresztúri500 ft-ot, Kabold 500 ft-ot, Lakompak 3000 ft-ot, Nagymarton 1500 ft-ot, Kismarton 5000 ft-ot, Boldogasszony 2500 ft-ot, továbbá Köpcsény 3000 ft-ot. Ez összesen 17.000 ft-ot jelentett. 1800 nyaráig az összes hétközség a kompromisszumért folyó, több mint 6 évig tartó küzdelem után, amellyel mind a hercegi központi birtokigazgatás, mind pedig zsidó községek élni tudtak, új védleveleket kaptak, és ezzel legalább a következő 12 évre, amely egybeesett a védlevelek kiosztásával megkötött szerződések lejártával, olyan jogbiztonságban részesültek, amely lehetővé tette, hogy' a még éppen elviselhető kötelezettségeiket továbbra is teljesítsék az őket védelmező földesúrral szemben. 15 EAF Domänendirektion 1182/1800. 14 EAF Domänendirektion 1652/1800., 1685/1800., 1710/1800., 1756/1800., 1867/1800. 15 EAF Domänendirektion 2472/1800.

Next

/
Oldalképek
Tartalom