Határon innen, határon túl; Tanulmányok Tilcsik György 60. születésnapjára (Szombathely, 2012)
Bácskai Vera: Mit rejtettek az almáriumok? – A szombathelyi polgárok reprezentációjának apróbb kellékei a 18. században
menték, dolmányok, lajbik, kék posztónadrágok alkották, csak néhány esetben említik, hogy a nadrág német módi szerint készült. Tartozékuk igen gyakran ezüstgombos pálca volt. Kardot valószínűleg csak a magyarok viseltek ünnepi alkalmakkor, erre következtethetünk abból, hogy az 1792. szeptember 7-ei tanácsülésen, a hercegprímás látogatása alkalmából elrendelték, hogy a polgárok álljanak sorfalat a bevonulásakor, a magyarok kardosán.12 Nó'i ruházatot ritkán írtak össze részletesen, ezek felsorolásánál semmi utalást nem találunk arra, hogy magyar vagy német módira készültek-e. Az asszonyok ruhatára többnyire egy-két szoknyából, kartonruhából, néha posztóruhából, és igen sok, különböző' színű és különböző anyagból készült kendőből, keszkenőből, díszes és hétköznapi - pl. takarításra való - kötényből állt. A század elején gyakorta említett ékkövekkel ékesített pártákat a későbbiekben díszes főkötők váltották fel. Az öltözködés divatját feltehetően a nemesség diktálta, noha a század elején még tiltották a polgárokat a „városi renden kívüli ruházattól”, azaz selyemruhák, aranyos-ezüstös zsinórok, fésűk, füzér-fejszorítók, prémes pantoflik, nyári kesztyűk, fátyolok és rókamái bélésű ruhadarabok viselésétől. Ha feltételezhető is, hogy csekély értékük miatt a ruhadarabok felsorolása a leghiányosabb a leltárakban, egyes hagyatékok azt mutatják, hogy akadtak olyanok - főleg a férfiak körében - akik nagyszámú, vagy különösen értékes ruházatukkal is igyekeztek kifejezni gazdagságukat, társadalmi presztízsűket. Közéjük tartozott Hann József szappanfőzőmester, külső tanácsos, aki 1745-ben kiemelkedően magas adót fizetett mestersége után. 1757-ben készült leltárában a következő ruhákat vették fel: egy nyestprémes mentét 14 ezüstgombbal és ezüstlánccal és selyemzsinórral, egy dolmányt ezüstzsinórral, 18 ezüstgombbal és egy pár ezüst kapoccsal, egy ezüstzsinóros nadrágot. E ruhadarabok sötét vasszínű selyemposztóból készültek. (A ruhát díszítőkön kívül még három-négy tucat ezüstgombot őrzött almáriuma fiókjában.) Ruhatárához tartozott még két köpeny, egy nyestprémes kalap, hét különböző színű selyemöv, arany és ezüst skőfiummal, egy ezüstgombos pálca, valamint egy fekete lajbi német ezüstgombokkal Megjelenése a sok ezüstnek köszönhetően, valóban tekintélyt parancsolóan csillogó lehetett.1’ Úgy tűnik, hogy a század utolsó évtizedeiben a módosabbak társadalmi rangjukat nemcsak a gazdagabb bútorzattal és finomabb edényekkel, de ruházkodásukkal is demonstrálni igyekeztek. Annál is inkább, mert lakásaikat nyilván csak a velük egyívásúk ismerhették, ruházatukkal viszont az egész lakosság előtt fitogtathatták gazdagságukat, és hasonulhattak a városban lakó nemesekhez. Közéjük tartozott Bilfinger György ács is. A szomszédos, Vas vármegyei Szent- mártonból (ma: Szombathely része) származó, feltehetően már letelepedésekor jómódú ácsmester 1766-ban nyert polgárjogot.14 15 Vagyonát 1786-ban írták össze,13 tehát csak 2 évtizeden át gyakorolta mesterségét a városban. Az 1778. évi adójegyzékben mesterségét a második osztályba, nagykaricsai, viszonylag nagyméretű házát - amelyben a leltározók 12 VaMLSzvkt. Ktjkv. 1791-1793. 416-417. p. 13 VaMLSzvkt. Ktjkv. 1755-1765. 84-91. p. 14 VaMLSzvkt. Ktjkv. 59/1765-1766. 15 VaML Szvkt. Ktjkv. 1785-1788. 227-228. p. 17
