Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 1. kötet, 871-1849 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)
FORRÁSOK 871-1849
az annak segítségére siető Orosz Birodalom túlerőben lévő intervenciós hadseregeivel szemben. A reguláris császári királyi haderő túlnyomó többsége osztrák oldalon harcolt, csupán a magyar legénységű huszárezredek és sorgyalogezredek egy része állt a forradalmi magyar kormány oldalán. A magyar hadsereg zömét az újonnan szervezett, kezdetben önkéntesekből toborzott, később sorozott újoncokból alakított honvédzászlóaljak alkották. Magyarország szinte minden gazdasági erejét mozgósította a honvédhadsereg felszerelése és ellátása érdekében; összesen több mint 150 honvédzászlóaljat állítottak fel. A kezdetben kiképzetlen, rosszul felszerelt és gyengén ellátott zászlóaljakat azonban összekovácsolta a hazaszeretet, az elszántság és a hősi önfeláldozás, és számos ütközetben, csatában le tudták győzni az évtizedek óta összeszokott, begyakorolt, kitűnően felszerelt és ellátott reguláris császári alakulatokat. A fiatal, rendkívül tehetséges tisztek által vezetett magyar honvédsereg 1849 májusára véres harcok árán csaknem az egész országból kiszorította az osztrák császári hadsereget, és a magyar szabadságharcot csak a beavatkozó cári birodalom hadseregének hatalmas túlereje tudta leverni 1849 nyarán. A magyar honvédsereg 7. zászlóaljának legénysége mintegy fele részben, a 47. és 56. zászlóalj legénysége pedig teljes egészében zalaiakból állt. A 47. zászlóaljat az 1848 szeptemberében felállított zalai önkéntes mozgó nemzetőr-zászlóaljból alakították meg, parancsnoka pedig az a Gyika Jenő honvéd őrnagy lett, aki korábban hadnagyként szolgált a császári és királyi hadseregben. A 47. zászlóalj 1848 októberétől a Perczel Mór honvéd tábornok vezette magyar hadtest kötelékébe tartozott. Részt vett a Muraköz felszabadításában, a Friedaunál vívott ütközetben, majd az országhatárt védelmezve előbb Csáktornyán, 1848 decemberében pedig Alsólendván állomásozott. j tervencijsko vojsko Ruskega imperija, ki je Habsburžanom prihitela na pomoč. Pretež\ na večina regularne cesarsko-kraljevske í vojske se je bojevala na avstrijski strani, le huzarski polki z madžarskimi vojaki in del pehotnih polkov so se postavilo na stran revolucionarne ogrske vlade. Glavnino ogrske | vojske so predstavljali na novo organizirani bataljoni, ki so jih v začetku sestavljali pros\ tovoljci, kasneje pa naborniki. Ogrska je vse j svoje sile usmerila v opremljanje in oskrbo I vojske; sestavila je več kakor 150 vojaških I bataljonov. Bataljone, ki so bili v začetku | slabo usposobljeni, nezadostno opremljeni in I šibko oskrbovani, je povezovala ljubezen do I domovine. Z odločenostjo ter junaško požrt| vovalnostjo so v številnih bojih uspeli premagati regularne cesarske formacije, ki so bile j desetletja vajene skupnega bojevanja in so I bile dobro izurjene, odlično opremljene ter \ oskrbovane. Ogrska vojska, ki so jo vodili mladi, izjemno sposobni častniki, je v krvavih bojih maja 1 949 skoraj povsem izrinila iz države avstrijsko cesarsko vojsko. Madžarski boj za svobodo poleti 1849 je bil premagan samo zaradi velikanske premoči vojske carskega imperija, ki je posegel v vojno. Dobra polovica vojaštva 7. bataljona ogrske vojske je bila iz Žalske pokrajine, vojaki 47. in 56. bataljona pa so bili v celoti iz j območja Zale. V sestavi 47. bataljona je bil i septembra 1848 prostovoljni mobilni bata\ Ijon narodne straže, njegov poveljnik pa je j postal taisti major Jenő Gyika, ki je prej kot \ poročnik služil v ces. kr. vojski. Ta 47. bataljon je od oktobra 1848 spadal v sestav j ogrskega vojaškega korpusa, ki ga je vodil j general Mór Perczel. Sodeloval je pri osvoj boditvi Medzimurja in v boju pri Ormožu i (takrat: Fridau), nato pa je bil z namenom j varovanja državne meje stacioniran najprej j v Cakovcu, decembra 1848 pa v Dolnji i Lendavi. 355
