Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 1. kötet, 871-1849 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)

FORRÁSOK 871-1849

ban annak rövid időn leendő életbe­léptetéséig a közpolgárság robotbéli szolgálatait 502 híven teljesítse, de ezen felszólításunknak semmi eredménye se lón; egyéberánt a közpolgárság közt já­rásomban legkisebb zavar vagy botrá­nyos mozgalom nem mutatkozik. Ami a tervezett őrsereget 503 illeti, ez idő szerint még csak Alsólendva me­zővárosban állítottam fel, ahol is 1 ka­pitány, 2 hadnagy, 2 őrmester, és egy zászlótartó igazgatásaik alatt száz főbül álló rendőrségi közvitézeket alakítot­tam; azon megjegyzéssel azonban, hogy a helybeli uradalmi tisztség az ügyésziül fogva az utolsóig magát általánosan hátravonta, s a rendőrseregbe soroztat­ni nem engedte, mely hátravonulása a tisztségnek a rendőrségi polgárokat nem legjobb indulatra gerjészté. Fel­fegyverkeztetésük még eddig semmibül áll. Fognak még alakíttatni Lentiben, Belatincon, és ha lehet, Dobronakon, Baksán és Zalalövőn, akiknek számát azonban előlegesen nem tudhatom. Többnyire ezen jelentésem mel­lett úri szívességébe ajánlott tisztelet­tel vagyok Tekintetes Elnök s Alispán Úrnak Belatincon, april 9-én 1848. alázatos szolgája Gyika Jenő főszolgabíró kem, naj prebivalci tlako, 502 ki jim je na­ložena, vemo izpolnjujejo, ali ta nas po­ziv ni imel nobenega uspeha; sicer pa se med prebivalstvom v mojem okraju ni pokazala niti najmanjša težava ali škan­dalozni nemir. Kar zadeva stražo 503 sem to, v pog­ledu pravočasnosti, ustanovil samo v mestu Dolnja Lendava, kjer sem posta­vil enoto iz sto policijskih vitezov pod vodstvom l kapetana, 2 poročnikov, 2 narednikov in enega praporščaka; s pri­pombo, da se je uradniŠtvo krajevne gosposke, vse do zadnjega, s tožilcem na čelu, v glavnem potegnilo nazaj in se ni pustilo uvrstiti med policijo, in ta umik uradništva ni vzbudil velikega navduše­nja v policijskih vrstah. Oborožitve do zdaj še nimajo. Ustanovljene bodo še v krajih Lenti, Beltinci, in če bo mogoče, v Dubrovniku, Baksu in Zalalövő, števila vnaprej še ne morem vedeti. Večinoma je takšno moje poročilo, priporočam se Vaši gosposki prijaznosti in s spoštovanjem ostajam spoštovanemu predsedniku in gos­podu podžupanu V Beltincih, 9. aprila 1848. ponižni služabnik Jenő Gyika, okrajni glavar -#— A Mária Terézia-féle urbárium a földesúr számára végzendő heti 2 gyalog-, vagy he­ti 1 nap igás robotra, azaz ingyenmunkára kötelezte az egész telkes jobbágyokat. A nemzetőrséget a polgárság soraiból rendfenntartásra szervezték. Az önkéntes fegyveres alakulatokat később a tehető­sebb polgárok kötelező nemzetőri szolgá­lata váltotta fel. Urbar Marije Terezije je podložnike s celo hu­bo zavezoval na dvotedensko tlako osebnega fi­zičnega dela ali enotedensko tlako z Živino, ki jo je bilo treba opraviti za zemljiškega gospoda. Narodna straža je bila organizirana iz vrst pre­bivalstva. Prostovoljne oborožene formacije je kasneje zamenjalo obvezno služenje nacionalne straže s strani premožnejših meščanov. 339

Next

/
Oldalképek
Tartalom