Források a Muravidék történetéhez - Szöveggyűjtemény. 1. kötet, 871-1849 (Szombathely-Zalaegerszeg, 2008)
FORRÁSOK 871-1849
69. 1703. AZ ADÓKIVETÉS ALAPJÁT KÉPEZŐ JAVAK ÖSSZEÍRÁSA Az alsólendvai uradalomhoz tartozó települések összesített adatai A törökellenes felszabadító háborúk idején, és azt követően is az országos hadiadó megyére kivetett részének felosztása, illetve beszedése volt a vármegye egyik legfontosabb feladata. Mivel az uralkodó 1687 óta nem hívta össze az országgyűlést, amely jóváhagyhatta volna a hadiadót, ezért azt a nádor által Pozsonyba összehívott, vármegyei követekből és főnemesekből álló, úgynevezett concursus szavazta meg, majd az uralkodó rendeletben közölte az egyes megyékkel, hogy mennyi adót róttak ki rájuk. A vármegyék ennek ismertében osztották fel az adó összegét, vagyis meghatározták, hogy az egyes járások, illetve uradalmak mekkora adót kötelesek befizetni. A már felosztott adómennyiség telkenkénti, illetve családfőnkénti felosztása az országos és megyei összeírások alapján történt. Az ily módon történt adókivetés során az egyesített Somogy és Zala vármegyének az 1700/170l-es katonai évben a rájuk kirótt 1520 portio után 136.036 forint 11 dénárt kellett fizetnie. A vármegye által végrehajtott 1703. évi összeírás azt a célt szolgálta, hogy az egyes adózók vagyonuk arányában viseljék a közterheket. 1703 POPIS DOBRIN, KI PREDSTAVLJAJO DAVČNO OSNOVO Zbirni podatki naselij, ki spadajo k dolnjelendavskemu gospostvu V času osvobodilnih vojn izpod turške oblasti \ in tudi po tem je bila odmera oziroma izterja\ va tistega dela vsedržavnega vojnega davka, | ki je bil določen kot obveznost za vsako posa| mezno fupanijo, ena najpomembnejših iupa\ nijskih nalog. Ker pa vladar že od leta 1687 ni sklical skupščine, ki bi vojni davek odobrila, je to izglasoval tako imenovani concursus, sestavljen iz predstavnikov županij in aristokratov, ki ga je sklical palatin v Požunu, nato i pa je vladar z uredbo obvestil posamezne tupanije, koliko davka jim je bilo odmerjenega. V skladu s tem so fupanije porazdelile davčni znesek oziroma določile, kolikšni davek so dolžni plačati posamezni okraji oziroma gosi postva. Porazdelitev že odmerjene količine \ davkov po hubah, zemljiščih, posestvih oziroma po glavi družine, je bila opravljena na podlagi državnih in županijskih popisov. Na osnovi tako odmerjenega davka sta \ morali združeni županiji Somogy in Zala v \ vojnem letu 1700/1701 plačati davek, kiji| ma je bil odmerjen za 1520 portij, v znesku j 136.036 forintov, 11 denarjev. Popis iz leta 1703, ki ga je pripravila | županija, je bil namenjen temu, da bi posaI mezni davkoplačevalci nosili skupna bremeI na v skladu z velikostjo svojega posestva. 186