Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Roland Widder: Ha a nemzetállamot már magunk mögött tudnánk, és a határ csak emlékezet lenne. A folyamatos érvelés kísérlete

lezik, hogy a polgárok helyzete a piac funkciójaként elidegenedik és aktualizálódik, továbbá, hogy a civiltársadalmi jogosítványokat a közgazdasági tények ésszerűsége javára megkurtítják, valamint, hogy az állam politikai függetlensége és a politika alakításának játéktere együttesen háttérbe szorult. Ezzel együtt jelentésváltozáson mennek keresztül a nemzetállami határok. Azt feltételezik, hogy a határ (ok) politikai, szociális, ideológiai, katonai és gazdasági funkciója alapvetően megváltozott. A határnélküliség, pontosabban a határok, a terek és helyek állandó újraalakításának különös formája a következménye ennek a fejlődésnek a szomszédos egymásmellettiségben, miként a globálisan összekötött együttlétben. A nemzetállam megszűnése, tehát a területileg írásban rögzített kötöttségektől való búcsú két síkon halad: először mint térbeli államtalanítás, mint a nemzetállami szint hangsúlyváltozása és hangsúlyeltolódása a nemzetek feletti és nemzetközi szintre, másrészt mint a hatáskörök - és az átalakítás lehetőségeinek - áthelyeződése regionális dimenziókba. A tudományos vitában a funkcionális államtalanításról van szó: az eddig klaszszikus állami feladatok átruházásáról nem-állami intézményekre. Az utóbbi években az osztrák politika és törvényhozás 1995 óta bekövetkezett ezirányú fejlődése nyilvánvaló. Az Európai Unió által alkotott jog elsőbbséget élvez a tagállamokban a mindenkori nemzeti joggal szemben. Ezáltal olyan döntési struktúrát hitelesít, amely a globalizációs tendenciákra nemzetek feletti és kormányközi, gazdasági, ökológiai stb. szempontból motivált jogi praktikák keverékével válaszol. A nemzeti parlamentek szerepe döntő módon csökken, azaz az országok parlamentjeinek jelentősége gyökeresen visszaesik. Hogy egy példát említsünk egy másik tevékenységi síkon, a nemzetek feletti emberjogi védelem, mintegy az Európai Emberjogi Konvenció keretében az egyes polgároknak olyan lehetőséget kínál, miszerint vitás esetekben saját állama ellen járhat el a Straßburgi Bíróságon. További példák egész sorát lehetne felhozni annak igazolására, hogy a nemzetközi jog a nemzeti szuverenitás hatáskörét egyre növekvő mértékben szakítja át, a nemzetállam eljárása - úgy tűnik - a válsággócokban egyre inkább hasznavehetetlenné válik, a nemzetközi politika pedig azon az úton van, hogy radikálisan csökkentse az állami befolyás esélyeinek sugarát. Ezt a politológiai látleletet lényegében semmi sem rázza meg, noha voltak olyan ellenkező példák is, amelyek kereken tizenkét évvel ezelőtt az 1989 utáni rendszerváltó szakaszban különösen Dél- és Kelet-Európában rövid időre ellenkező tendenciájú fejlődéshez vezettek. A következő évtizedben az Európai Unióban történő, belátható integráció realitást kölcsönöz a 19. századi nemzetállami magatartásminták vélt - és rövid időre alkalmilag tragikusak is mondható - újraéledésének, mely integráció a 21. század átfogó aktualitását helyezi szemben a történelmi nosztalgiával. A posztnemzeti körülményeket egyre nagyobb mértékben a szomszédos régiók és a nemzetközi együttműködések fogják alakítani. Gyorsan növekvő, államokat átfogó intézmények buzgón követni fogják a nemzetközileg állandóan előresiető és különösen 563