Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Walter Brunner: Magyarok a Mura felső-stájerországi völgyében 1480 és 1490 között

Bár 1481 novemberében a salzburgi érsek és a császár békét kötöttek egymással, ám a magyar király ennek ellenére sem adta vissza a neki átengedett salzburgi birtokokat, hanem tovább folytatta a háborút a császár ellen. A császáriak Balthasar Thannhauser lovag vezetése alatt elfoglalták Mariahof templomát, táborrá alakították át, és innen próbálták a magyarokat Felső-Stájerországból kiszorítani, akik akkoriban a közel fekvő, megerősített mezővárosban, Neumarktban állomásoztak. 1482. július 25-én a magyar kapitány, Panisko új csapatokkal érkezett vissza Magyarországról, és ostrom alá vette Mariahofot. A megostromlottaknak azonban segítséget jelentett a Stájerországban kihirdetett népfelkelés, és ennek nyomán visszaverték a magyarokat, akik Neumarktba menekültek. A fejedelmi katonák túlságosan biztonságban érezték magukat Mariahofban, és csak parasztokat hagytak hátra a védelemre. Ezt ki is használta Panisko, és élve az alkalommal, felégette a tábort, és csupán a templom menekült meg maradt akkoriban.'

6 A lambrechti apátnak - akinek Mariahof a tulajdonában volt - ráadásul meg kellett térítenie a magyaroknak a veszendőbe ment hadianyagot.

37 A fejedelem azonban nem csak a Felső-Mura völgyi parasztokat és földesurakat hagyta a törökök és a magyarok elleni harcukban teljesen magukra, ezáltal arra kényszerítve őket, hogy a magyarokkal tartsanak. Császári segítség híján, a karintiai rendek 1482. október 16-án úgy határoztak, hogy különbékét kötnek a magyar királlyal, amelyben 10.000 gulden megfizetésére kötelezték magukat, továbbá elismerték a magyar vámfelségjog kiterjesztését a meghódított területekre.

58 Valószínűleg 1480 nyarán senki sem gondolta, hogy a magyarok tíz évig maradnak megszállóként a Felső-Mura völgyében. A háború gyors befejezése, mint ahogy azt Niklas von Liechtenstein remélte, nem volt várható, a császáriak katonai erőfeszítései is kevés eredményt hoztak. Ezáltal Liechtenstein pozíciója meggyengült, és végül arra kényszerült, hogy Murau városát és várát teljesen átengedje a magyaroknak. Igyekezett a lehetőségekhez mérten a két front között úgy egyensúlyozni, hogy mindkét oldal felé megmaradjon az esély, bárhogy is fejeződne be a háború. 1484 Pünkösdjén a magyarok Judendburg környékéig nyomultak előre, és csellel elfoglalták a jól megerősített és nehezen bevehető Eppenstein várát: az egykori császári zsoldosnak, Königsfeldemek sikerült egy kiválogatott csoport segítségével a várat titokban megmásznia, majd a vár birtokosát, Jörg von Teuffenbachot elfogták és a magyaroknak kiszolgáltatták. A császár megbízásából Wolframsdorfer kapitány ostrom alá vette a várat, a vár előtt két bástyát emeltetett, amelyekben egész nyáron át katonákat állomásoztatott. Amikor a magyarok 1484. augusztus 22-én 400 lovast és 200 gyalogost vontak össze a vár előtt, hogy azt ostromlott várat élelemmel lássák el, a császáriak nem tudták ezt megakadályozni. Amikor azonban a magyarok visszavonultak állandó szállásukra, Wolframsdorfer 200 lovassal és 500 gyalogossal Eppenstein és Obdach között rajtuk ütött. 16 magyar és 8 császári halt meg, 81 magyar esett fogságba Unrest, 1957. 128-129. p. Posch, 1962. Nehring, 1975. 159. p. 47