Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Herényi István: Nyugat-Magyarország a honfoglalás korában

nyossággal megállapítani. Megítélésünk szerint Kristó Gyula új elmélete - nevezetesen, hogy a magyarok nem félnomádok, hanem valódi nomádok voltak - túlzásnak minősíthető. E feltevésre Kristónak azért volt szüksége, mert így kívánta igazolni azon másik feltevését, hogy a 10. században Magyarországon nem voltak állandó települések. A magyarok ugyanis sátrakban laktak még később is, és sátraikkal vándoroltak az egyik helyről a másikra, állandó letelepedéssel tehát nem számolhatunk. Ez azonban tévedés, hiszen a magyaroknak, mint minden nomád népnek - a nemzetségeknek - volt téli és nyári szállása. Az előbbi állandó jellegű, utóbbi viszont időleges, idényjellegű volt. Egyébként a honfoglalás korában nem a helyet, hanem a személyt keresték, és a települések nagy részének azért van még ma is személyneve. Takács és Révész is hasonló indokkal utasították el Kristó új elméletét. Nyugat-Magyarország honfoglalás kori megszállása minden bizonnyal a horkák nevéhez fűződött. A törzs minden valószínűség szerint öt nemzetségből állott. A hadrakelt sereg letelepedett, és a törzsi hadsereg tagjai adták a belső őrséget, míg a külső őrséget a csatlakozott népek valamelyike. Nagy valószínűséggel mondhatjuk, hogy Nyugat-Magyarország északi felét a Rábaköz és a Hanság vidékét a kazár-besenyők, az ettől délre eső vidéket a székelyek őrizték. Ezek azonban még nem határőrségek voltak, csak a hadrakelt sereg természetes őrségei, amelyről Bölcs Leó császár is értekezett.

14 Később, a 10. század közepétől, az augsburgi vereség után alakult ki a határvédelem. Ezek meglétéről kései oklevelek szólnak, nevezetesen az árpási besenyők és az őrimonyarósdi székelyek oklevelei. Árpás és Orimonyarósd oklevelei nem csak erre a két helységre vonatkoznak, hanem egy sereg letelepített katonatelepekre. Árpás körzetében ősi besenyő telepeknek tekinthetjük Bősárkányt, Beledet, Csornát (Surna), Edvét, Sövényházát, Kapuvárt, Babotot, Kajárt, Patonát (Lovász- és Rába-), Oslit, Csanakot, Kecölt, Sárkányt, Szanyt, Szerecsenyt és Veszkényt. Osli és Veszkény a két besenyő nemzetség az osli és a veszkény szállásterülete volt.

15 A Repce és a Rába, illetve a Rába és a Mura közötti részen feküdt az Alsó- és a Felső-Örség, feltehetően székely katonákkal. Tény, hogy Kurszán kendét 904-ben a nyugati határszélen kíséretével együtt a bajorok legyilkolták. Kíséretét, a kék-kendeket a Kárpát-medence peremén telepítették le. Kurszán kende téli szállása - nagy valószínűséggel - Óbudán, Kurszán vára körül helyezkedett el. Nem zárhatjuk ki azt a lehetőséget sem, hogy a Vas megyei Szarvaskend és Kendszék a fejedelem nyári szállását jelzi. A szarvas a kende totemállata lehetett. Kendszéken (Vasverőszéken) pedig Kurszán fejedelem vasverői laktak. Ez a terület volt egyébként is a fő vasnyerő és feldolgozó bázis. A magyarok által használt vaskohókat, vasüzemet úgy tudjuk felsorolni, ha a lelőhelyek közül azokat a helyeket tekintjük ilyennek, ahol a lelőhely és az őrök lakhelye egybeesett. (Alsóőr, Csejke, Csám, 14 UBBBd. 1.132/1224., 576/1270. Herényi kíván: Helytörténeti lexikon, 800-1400. Nyugat-Magyarország az Árpádok és Anjouk korában. Velem, 2000. 93., 111., 136., 148-149., 153., 187., 278, 282., 382., 393., 438., 458, 482, 523524. p. 24