Egy emberöltő Kőszeg szabad királyi város levéltárában; Tanulmányok Bariska István 60. születésnapjára (Szombathely 2003)

Gustav Reingrabner: A hitfelekezetek kialakulása és a konfesszionálás a nyugatmagyarországi térség egyházaiban az újkorban

való harc, a rendzavaró és a Magyarországra újra és újra hatást gyakorló Erdély 1687-ben történt legyőzése pedig egy fontos, Európa jövőjét tekintve jelentős tény volt, amely hozzájárult ahhoz, hogy a kontinens vészterhes és háborúkat, illetve felkeléseket hozó felekezeti szakadását megakadályozza. Legalábbis a Habsburg-propaganda ily módon látta, amely a hatalom szimbolikáját alkalmazta, amit a mágnások és főurak mohón átvettek, és saját magukra is vonatkoztatták. Ennél nem volt lényegtelenebb funkciója az egyházi szertartásoknak és tisztségeknek. Sok fontos egyházi állást az uralkodó rétegek tagjai töltöttek be, és így nem csak az egyház felé megnyilvánuló - egyben az állammal illetve a társadalommal szembeni - lojalitás jött létre, hanem a társadalmi struktúrák hordozói mégpedig minden szinten - szorosan össze is fonódtak. Az egyházi tisztségviselőktől megkövetelték az elkötelezett lojalitást, és azok többnyire ennek készségesen meg is feleltek. A Habsburgok katolikus hatalomnak számítottak. Ez lényeges volt, és ők ezt minden, Magyarországról jövő rendzavarási kísérlet ellenére ki is akarták mutatni. A „Felséges" és a „Fényes" volt az a két kifejezés, amelyek szerint ennek meg kellett történnie. A „császári kegyelem" volt a legfontosabb keresztényi értelmezésű, vagy legalábbis katolikus uralkodói erény. 6.) Magyarországon a protestáns egyház csekély maradványait nem csak földrajzilag szűk területre korlátozták, de el kellett szenvedniük életük jelentős tartalmi lecsökkentését is. A nagymértékben átszellemült kegyesség a németországi pietista körökhöz fűződő kapcsolatai révén megerősödött, mely körök - amint az felismerhető - összekapcsolódtak a művelődés előtérbe kerülésével, mivel a német pietizmus nem művelődésellenes mozgalom volt. A képzésnek fontos szerepet jutott, és ez oly annyira elfogadott volt, hogy Magyarországon számos protestáns teológus - felekezetre való tekintet nélkül - nevelőként és házitanítóként tevékenykedett (fő)nemes és (nagy)polgári családoknál. Ez felerősödött a 18. században, amikor a katolicizmus ragaszkodva pozícóihoz, elkezdett megmerevedni. E mozgalom -összekapcsolódva egy nagyon egyértelmű felekezeti öntudattal - a társadalom alsóbb rétegeiben, így az evangélikus lakosság körében is visszhangra talált.

9 Az 1681. évi soproni országgyűlés által megadott részleges vallásszabadság - az I. Lipót és III. Károly által bevezetett restrikciók ellenére - azzal, hogy lehetővé tette, hogy a katolikus plébánosok is végrehajthatnak meghatározott lelkészi feladatokat (keresztelés, temetés), biztosította a vallásgyakorlás minimumát, amely egy artikuláris helyen vagy városban (Sopron, Pozsony) az esetenkénti istentiszteletre járással és a házi imádságokkal együtt szükséges volt ahhoz, hogy a felekezeti meggyőződés továbbörökíthető legyen a következő generációra. Úgy tűnik, a művelődésnek is meghatározott formája létezett, ám ez inkább az olvasásra, semmint az írásra vonatkozott. Természetesen éppígy kevésbé lehetséges, hogy vidéki lakosság körében meglévő a vallásos tevékenység intenzitását kimutassuk, vagy pontos adatokkal szolgáljunk alfabetizációjukról. Az viszont tény, hogy léteztek olyan áhítatos könyvek, amelyeket kereskedők révén vagy esetenkénti külföldi utazások alkalmából hoztak be az országba, és azokat itt olvastak. „En azonban és az én házam, az úrnak szolgálunk." Jos. 24. 15b 151