Utcanév sem jar énnekem, emlékezés verebi Végh Gyulára (Szombathely, 2001)

DABÓCZY DÉNES: Verebi Végh Gyula műgyűjteménye

századi noi és gyermekruhák, valamint női ruhák az 1920-as évek elejéről. Találhatók köztük 1 7. századi úrihímzések, 1 700 körüli kehelytakaró. Mintegy harmaduk keletázsiai, pontosabban kínai, japán textília, elsősorban hímzés. Egészen pontosan 21 kínai és két japán hímzés. Ide lettek sorolva a 19-20. századi ernyők is. Már az 1990. évi „Múzeumi Kincsek" című kiállításon a Savaria Múzeumban bemutatásra került néhány textília. A legrégibb egy kendő 1666-ból. Anyaga lenvászon, színes selyemhímzéssel virágmotívumok díszítik, szélein vert aranycsipke. Egyik sarkába 1666-os évszám hímezve. Jelentőségét mutatja a tárgynak, hogy azt már 1972-ben az Iparművészeti Múzeum egykori, kiváló restaurátora, Popper Győzó'né restaurálta, később 1988-ban Kun Gabriella kőszegi textilrestaurátor.

55 Ugyanezen a kiállításon volt látható egy 18. századi kínai gyermekruha, mely paradicsomvörös hímzett selyematlaszból készült. A ruhát díszítő hímzés ún. ciprusi varrás, melyet régi aranyhímzéseknél alkalmaztak. (Ez esetben a hímzőfonal, selyemfonal köré tekercselt aranyozott papírból készült).

56 Egy másik gyermekruha a 19. század végén készült, de nem tudni, hogy hol. Tulajdonképpen zöld atlaszselyemból szabott rokokó frakk, bevarrott mellénynyel. Díszítése: aranyzsinór, rojt gombok, varrott csipke, grenadin

57 ingujj és zsabó.

58 Szerepelt még egy bordó selyemszövetből varrott kék-ezüst zsinórhímzéssel díszített dolmány a kiállításon, mely a 19. század második feléből származik.

59 A textil-gyűjtemény egyik legértékesebb, legérdekesebb és legrejtélyesebb darabja egy 1 7. századi török terítő. Leírása Péczely Piroska szerint a következő: Terítő, török, 17. századi. Szélessége: 83 cm, Hosszúsága: 91 cm. Lelőhelye: Kemenesszentmárton. Közepén négyszögű törökírásos keretben rózsás motívum. Négy sarkán virágtő. Szélén körül török írás. Fehér száda, színes selyem és arany hímzéssel.

60 A térítőről Dömötör Sándor a Savaria Múzeum egykori igazgatója már 1959-ben az Iparművészeti Múzeum Evkönyvében közreadott egy tanulmányt. Ezidáig senki sem figyel fel rá, hogy a műtárgy Végh Gyula gyűjteményének jegyzékén is szerepel, ami nem elhanyagolható tény. Számomra sem tűnt ez fel sokáig. Dömötör Sándor kutatásai szerint a kendőről az első adat 1874-ből van, mikor Lipp Vil mos a Vasmegyei Régészeti Egylet titkára tudósít bennünket arról, hogy a szombathelyi megyéspüspök Szabó Imre az egyesület elnöke adományozta a régiségtárnak. Géfin Gyula szerint kemenesaljai bérmáló útja során tűnhetett fel a püspöknek, az oltárterítőül használt kendő, amit - Lipp Vilmos szerint - viszontajándékként szerzett meg a múzeum számára a Vas vármegyei egyházfő. A terítőt még ugyanabban az évben, 1875-ben Lipp Vilmos az egyesület titkára Budapestre, a török konzulátusra és a Nemzeti Múzeumba vitte meghatározásra, ahol több-kevesebb sikerrel járt. Azt viszont nem tudni, hogy mikor került vissza Szombathelyre a terítő. Palotay Gertrúd, a magyar hímzések török elemeinek kutatója 1940-ben írja tanulmányában, hogy: „a Vasmegyei Kemenesszentmárton plébániáján is Volt egy arab feliratokkal és különleges hímzéssel born