Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Varga János: Batthyány és az 1848. évi szeptemberi válság

amikor a bán már elhagyta az országot, és helyreállt a béke. Nyilatkozatában egyúttal felhatalmazta a nádort, hogy ha alkalma nyílik a horvát-magyar egyetértés megteremtésére és ezzel a polgárháború kiterjedésének meggátlására, mivel Magyarország a horvátok összes jogos és méltányos kívánságainak teljesítésére kész, ezeknek ő is eleget tehet, de csak az ország alkotmányának, önállóságának és jogainak sérelme nélkül. Feltűnő, hogy a határozat a nádornak a törvényesség megtartását igénylő feltételére nem tért ki. Elutazása előtt a főherceg átadta Batthyánynak a király szeptember 15-én kelt válaszát a nádor azon szeptember 12-ei előterjesztésére, amelyben miniszterelnöknek ismét Batthyányi ajánlotta. Ebben Ferdinánd elfogadta az előző kormány lemondását, de Batthyány ajánlkozását is a kormányzás ideiglenes vitelére. Az országgyűlésnek viszont szemére hányta, hogy két hónap alatt se tett - állítólag - semmit a horvát-magyar viszály megszüntetésére, ellenben olyan határozatokat hozott, amelyek nem felelnek meg Ausztria és Magyarország törvényes kapcsolatának, de az utóbbi érdekeinek sem. Sőt, szeptember 11 -én, amikor - nem várva be a vonatkozó törvényjavaslatok szentesítését - felhatalmazta a minisztériumot a ötforintos bankjegyek forgalomba hozására, kötelezően rendelte el az újoncállítást, a sorezredek katonáit pedig - okot adva ezzel a rend és fegyelem bomlasztására - a honvédek közé állásra szólította fel, elhagyta a törvényes terepet. A leirat a horvát bonyodalmak kiegyenlítését továbbra is egyedül az országgyűléstől várta. Majd logikai bakugrással jelentette ki, hogy az uralkodó Batthyány kormányalakítási feltételeiről azért sem képes „e pillanatban határozott végzést hozni", mert előző kormányának több tagja - a célzás nyilván Kossuthra és Szemerére vonatkozott - úgy kezelte a törvényeket, hogy alkalmazásuk ilyen módjához nem adhatja beleegyezését; ennek ismétlése ellen csakis a miniszteri posztokra ajánlandók személye lehet a biztosíték. Ezért kérte azok megnevezését, akikből Batthyány a fenti garanciát megtestesítő kormányt vél alakítani. Az uralkodó, aki a törvénysértést nem minden alap nélkül olvasta a képviselők fejére, arról hallgatott, hogy a törvénysértést a nádor is, de ő maga is elkövették. A nádor azzal, hogy a kormány lemondása után ellenjegyzés nélkül intézkedett, Ferdinánd meg azzal, hogy ugyancsak miniszteri ellenjegyzés mellőzésével helyezte a bánt hivatalába vissza. Az az állítása, hogy a Ház a horvát ügyben nem tett semmit, nem felel meg a valóságnak. Nyíltan ugyan nem mondta ki, hogy nincs szándékában a bán visszaparancsolása, mégis ezt sugallta, amikor a horvát-magyar viszály megszüntetését kizárólag az országgyűlésre bízta. Elhallgatta, hogy Batthyány feltételeit tekinti elfogadhatatlanoknak, és hogy azok miatt nincs ínyére az ő kinevezése, ehelyett annak okául, hogy nem képes dönteni róluk, időhúzás céljából és ürügyként a leendő miniszterek névszerinti megjelölésének hiányát hozta fel. Batthyány azonban megértette a leirat rejtett üzenetét: az udvarban elutasítják feltételeit. A szeptember 16-ai esti képviselőházi ülésen - a leirat felolvastatása után - bejelentette: mivel a kormányalakítást az uralkodó elé terjesztett feltételeinek elfogadása esetére és azon kikötés mellett vállalta, hogy a Ház bízzék meg benne, de ezek egyike se teljesült, ezennel megszűnt „miniszterelnök lenni". ^s 77 «*&