Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Varga János: Batthyány és az 1848. évi szeptemberi válság

Amíg a küldöttség a nádornál járt, Kossuth három olyan indítványát is elfogadtatta az országgyűléssel, amelyek korántsem mindenben feleltek meg a törvényesség formai kritériumainak. A Ház - utólagosan - jóváhagyta a volt pénzügyminiszternek a magyar bankjegyek forgalomba hozataláról szóló, szeptember 7-én kiadott rendeletét, holott a vonatkozó törvényjavaslat elfogadásáról vagy visszavetéséről az uralkodó véglegesen még nem nyilatkozott. Sőt még nyomatékosította is a rendeletet annak külön leszögezésével, ami egyébként Kossuth hivatalos bejelentéséből amúgy is automatikusan következett, hogy a bankjegyeket mindenki és minden szerv köteles elfogadni. Azután kimondta - a szükséges intézkedések megtételét a jövendő kormány feladatául jelölve meg - a hadkiegészítés haladéktalan megkezdését toborzás, ám ott, ahol a településre kivetendő létszám önkéntesekből nem telnék ki, a hadügyi törvénytervezetben megszabott módon és kategóriák szerint kötelező sorshúzás formájában. Mindkét végzésben az volt a legalitás sérelme, hogy a Ház olyan ügyekben intézkedett egyoldalúan, amelyekben kötelező érvénnyel rendelkezni csak az uralkodóval egyetértésben lehetett volna. Annak kimondása pedig, hogy a sorezredek katonái szabadon átléphetnek a honvédek vagy önkéntesek közé, és e döntés végrehajtásáról a kinevezendő miniszterelnöknek gondoskodnia kell, az országgyűlés részéről jogilag önkényes, a birodalmi sereg szétzilálódására vezethető lépés volt. A kezdeményező Kossuth maga is érezhette, hogy nincs minden rendben a fenti határozatok törvényessége körül. Talán ezért, ennek ellensúlyozása végett is tartotta elfogadhatónak, ha a Ház fátyolt borít a nádor törvényszegésére. A szeptember 12-ei ülésen Pázmándy tolmácsolta az előző éjjel általa meglátogatott István főherceg kérését: a törvényhozó testület gondoskodjék olyan személyekről, akik vele - a nádorral - együtt felelősség mellett kormányozzanak. Az országgyűlés e kérést egyúttal olyan nyilatkozatnak fogta fel, hogy a főherceg a Háznak engedte át a miniszterek kijelölésének jogát. Nyáry javaslatára bizalmat szavazott hát a nádornak azért, mert „a ház bizalmát bíró, hasonló szellemű egyénekkel kipótolandó ministerium útján" kívánja az országot kellő eréllyel kormányozni. E tartalmú határozatát, mintegy finom jelzéséül annak, hogy a képviselők kiket értenek a bizalmukat élvező és politikai értelemben hasonló szellemiségű személyeken, a Ház Kossuthtal és Szemerével küldette át a nádorhoz! Ok még ugyanezen a napon az esti ülésen arról számoltak be, hogy a főherceg - korábbi magyarázkodását megismételve - tudtukra adta: fájlalná, ha az utókorra olyan okirat maradna, amely az ő jó szándékú tettét törvénytelennek nyilvánítja. És Kossuth, hangsúlyozva, hogy a nádor és a Ház egyetértése mindennél kívánatosabb, azt javasolta: a képviselők újabb küldöttsége értesítse a főherceget, hogy a Ház megnyugszik nyilatkozatában. Sőt abba is belement, hogy indítványát az országgyűlés Pázmándy javaslatára azzal a többségileg elfogadott megállapítással egészítse ki és emelje végzéssé, amely szerint a nádor törvénytelenséget nem követett el! A főherceg persze örömmel nyugtázta a döntést. Pedig ez értelemszerűen a Ház előző napi határozatának visszavonása volt! Annak, hogy efölött Kossuth miért hunyt szemet, feltehetően egy másik - egyidejűleg tett - indítványában rejlik a magva^70^,