Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Varga János: Batthyány és az 1848. évi szeptemberi válság

mind ennek, mind a bánt tisztségébe visszahelyező királyi parancsnak közelebbi megvizsgálását arra az öttagú választmányra bízzák, amelyet még szeptember 4-én hoztak más rendeltetéssel létre. Arra azonban, hogy e határozatokat a délutáni nyílt ülésben hivatalosan is végzésekké emeljék, a közbejött események miatt nem került sor. Ezen ugyanis előbb a bécsi küldöttség beszámolóját hallgatták meg, amelynek ismertetése a közbeeső vasárnap miatt halasztódott 11 -ére, majd Pázmándy a nádor levelét olvastatta fel, amelyet az ülésre mentében kapott. A főherceg alkalmasnak vélte a pillanatot az első lépés megtételére azon az úton, amely az udvar által szeptember 6-án még elvetett „törvényes" diktatúrához vezethetett. Arról az álláspontjáról tájékoztatta a Ház elnökét, hogy a miniszterelnök leköszönése miatt megszűnt kormánya tagjainak működése is; ő - a nádor - pedig elfogadta a lemondást, és már fel is terjesztette királyi jóváhagyásra az új kormányfő személyét; egyúttal felkérte Pázmándyt: tudassa a képviselőkkel, hogy ő, mint nádor, kezébe vette a »a törvény értelmében gyakorlandó kormány gyeplőit". Erre a képviselők körében, noha nem tudhatták, hogy a nádor a valóságban még egyáltalán nem javasolt névszerint új miniszterelnököt, kitört a vihar. A háborgás alaphangját Szemere, Madarász László, Perczel Mór és főleg Kossuth ütötték meg, aki nyomban visszafoglalta miniszteri székét. De még a mérsékeltnek számító Bezerédy István is úgy vélte, hogy a nádor csak miniszterek által kormányozhat, ezért a Háznak a minisztereket tárcáik ideiglenes továbbvitelére, a nádort pedig arra kell küldöttségileg felkérni, hogy a törvénynek megfelelően az új kormány megalakulásáig a jelenlegi által gyakorolja a végrehajtó hatalmat. A felszólalók sorra hangsúlyozták, hogy a nádor lépése háromszorosan is törvénytelen. Először azért, mert a kormány lemondását ellenjegyzés nélkül fogadta el, és hiányzik az ellenjegyzés az elhatározását bejelentő okmányról is, holott a tárcáját megtartó Szemere mindkettőt ellenjegyezhette volna. Másodszor azért, mert tudósítása nem adja meg az új miniszterelnökjelölt nevét. Harmadszor azért, mert miniszter vagy miniszterek nélkül a nádor nem kormányozhat. A vitában Batthyány, akit egyébként a nádor - a parlamentarizmus követelményétől eltérve - nem kért fel arra, hogy az új kormány létrejöttéig maradjon meg ügyvezető miniszterelnöknek, megmagyarázta leköszönése okát. Nem gyávaság vezette, hanem az, hogy kormányában két, egymástól eltérő irányzat működött és hatott, és ezek semlegesítették egymást. Ezért nem tudta a kormány a haza ügyét kellő erővel és eredményesen képviselni, ezért nem is mindig volt alaptalan az ellene felhozott erélytelenség vádja. Ő távozott, hogy olyanok maradhassanak a végrehajtó hatalomban, akik teljes összhangban tudnak egymással dolgozni. Meggyőződése szerint minden pillanat felelős embert kíván, ezért mivel sokszor és határozottan kell cselekedni, elfogadhatatlan bármiféle intervallum, de a nem felelős helytartói kormányzás is. Még az is elég, ha a felelősség terhét egyetlen emberre ruházzák, mert a veszély perceiben „minden irány jobb, mint az iránytalanság." Ezért ő, a közbizalomra hivatkozva, amely a Ház körül egybeverődött és Kossuthot éltető tömegnek, valamint a képviselők nagy részének hangulata után ítélve Kossuthban összpontosul, azt javasolja, hogy Kossuth irányítsa az ügyeket, és ezzel meg lesz mentve a törvényesség. 4« 68 «*.