Batthyány Lajos emlékezete (Szombathely, 2000)

Varga János: Batthyány és az 1848. évi szeptemberi válság

kapcsolata rendezésének formájaként közös birodalmi kormány fel-, illetőleg visszaállítását, közvetve tehát a magyar had-, pénz- és kereskedelemügy függetlenségének megszüntetését jelölte meg. Mivel a felek minisztereinek tanácskozásán e megoldást kellett volna elfogadni, a Staatsschrift valójában ultimátum volt, hiszen e téren alkunak eleve nem adott helyet. Sőt, a formálisként kezelt tárgyalások megkezdését is előfeltételekhez kötötte: a horvát-magyar ellenségeskedések azonnal leállítandók; a határőrvidék irányítását az osztrák kormány veszi át; a magyar kormány pedig hatályon kívül helyezi a bán és a szerb metropolita ellen hozott összes intézkedését, egyszersmind hozzájárul, hogy a bécsi megbeszéléseken a bán, vagy az érintett országrészek általa kijelölt megbízottja is részt vehessen. A négy előfeltétel közül háromnak a teljesítése kizárólag a magyar fél kötelessége lett volna, maga az Államirat pedig a horvát-magyar tárgyalások tevőleges részesévé már nem a dinasztiát, hanem az ausztriai kormányt kívánta tenni. Az osztrák oldal e - követeléssel egyenértékű javaslata új helyzet elé állította a magyar kormányt, amely a felek viszonyának tisztázó rendezését törvényhozó testületeik előfeltételektől mentes tárgyalásai útján képzelte el és hozta erről a fenti elvi határozatot. Batthyányék valószínűleg vonatkozó döntésüket is megpendítették Bécsben, és feltehetően ennek eltorzított kiszivárogtatása folytán röpítette szét több helyi lap is azt az álhírt, hogy a magyar miniszterelnök és társa az osztrák és magyar had- és pénzügyek egyesítésének szándékával érkeztek a császárvárosba. Az teljesen szabályos volt, hogy az Államiratot - továbbítás végett - a nádorhoz küldte az uralkodó. Az viszont őszintétlenségre vallott, hogy az udvarban utólag sem értesítették róla a kiadása idején már Bécsben időző miniszterelnököt. Ő és Deák a Staatsschrift és a leirat tartalmáról hivatalosan csak a Pesten maradt miniszterek - ma sem tudni - írásos tájékoztatójából vagy szóbeli üzenetéből szereztek szeptember 4-én tudomást. A nádor ugyanis Kossuthékkal megismertette a dokumentumokat, ők pedig információikat haladéktalanul továbbadták Batthyányéknak, ám a leirat létezését a képviselők előtt egyelőre nem fedték fel. Pedig Kossuthot, noha csupán arra hivatkozott, hogy még mindig nem érkezett biztató hír a több mint egy hete Bécsbe utazott Batthyányék működésérői, elsősorban e leirat miatt feszítette az indulat, amikor szeptember 4-én zaklatott beszéddel lépett a Ház elé. Kijelentette, hogy a kormány, amely a királynak és alkotmánynak hűséget, a törvényeknek pedig engedelmességet esküdött, ezért eddig csak törvényes eszközöket alkalmazott, a törvényesség korlátai közé szorítottan és összetétele miatt nem mentheti meg a hazát. Ha tehát nem szakad vége ezen állapotnak, a nemzet kénytelen lesz ideiglenesen olyan rendkívüli végrehajtó hatalomról gondoskodni, amely eljárásának eszközeit nem a törvényekhez, hanem a haza veszélyeztetettségéhez igazodva választja meg. Nyílt bejelentése volt ez annak, hogy ő kész a törvényesség talajáról lelépni, ha a haza érdeke kívánja meg ezt. Egy ideig - némi ellentmondással - mégis türelmet kért a Háztól a még létező kormánnyal szemben, sőt felszólította az országgyűlést, hogy - nagy határozatokra készülve ugyan - támogassa azt utolsó lépései sikerének megkísérlésében. ^s 63 «^