Melega Miklós (szerk.): Ágostai és helvét. A reformáció története Vas vármegyében (Szombathely, 2018)
oo m á c i ó HlU'l'-JUjei \ z evangélikus felekezet lelkészeinek maga Luther Márton mutatott példát az új öltözék megválasztásánál, amikor egyik nap reggel még szerzetesi ruhában, délután pedig doktori talárban hirdette az igét. A hitújító azonban inkább külsőségnek tekintette, nem tartotta a témát elsődleges fontosságúnak, sőt egyes szertartásokat a hagyományos papi albában (fehér színű, hosszú, tunikaszerű öltözet) vezetett. Ezért is terjedhetett lassan az úgynevezett Luther-kabát, bár ehhez hozzájárult az első lelkészek gyenge anyagi helyzete is, akik ezért vagy ragaszkodtak a civil ruhájukhoz, vagy átvették a katolikus miseruhákat. Az első Luther-talárok német földről érkeztek Magyarországra, elsősorban a német lakosságú városokban terjedtek. Ez sokaknak nem tetszett, hiszen abban idegen befolyást láttak. A vita évtizedekig folyt, ezért a zsinatokon általában az egyszerűségről állapodtak meg. Az alba még sokáig megmaradt, olyannyira, hogy kitaláltak egy fodrok szerinti (három a püspöknek, kettő az esperesnek, egy a lelkésznek) „rangjelzést" is. 1791-ben a pesti zsinaton döntöttek az akkor már zsinórokkal és gombokkal magyarosodon: kabát mellett. Korábban spanyol- illetve körgallért viseltek hozzá, a zsinat véglegesítette a sajátos alakjáról Mózes-táblának nevezett nyakravalót. Kiegészítőként 1891-től ajánlják a barett nevű fejfedőt, amelyet a külső szertartásokon viselnek. A teljes öltözetet az 1929-ben tartott közgyűlés véglegesítette.1 A püspökök keresztviseléséről 1948-ban döntöttek.2 A 2000-es évek közepétől lehetővé tették a stóla illetve az alba önkéntes használatát is.3 A református egyház magyarországi prédikátorainak is fontos volt az előző korszak fényűzésével való szakítás külső kifejezése. Egyelőre nem volt egységes viselet, az 1554- ben összeállított Baranyai kánonokban is csak a „tisztességes öltözeteket"várták el, amely megkülönböztette őket, mint Krisztus szolgáit. A & leg A Evangélikus és református gályarab lelkészek és öltözetük, 1676. (Lani, Georg: I. N. J. Martyrum Protectoris... Lipcse, 1676. A címlap verzója.) tiltó zsinati rendelkezések maradtak fenn az öltözködéssel kapcsolatban, amelyeket kiterjesztettek a családtagokra is. Az ábrázolások alapján látszik, hogy az 1600-as évek második felére már a magyaros viselet vált általánossá a reformátusok között. Az ellenreformáció és az idegen öltözék együtt járt. Együtt nem szenvedhették tehát őket. Mivel országos hatáskörű zsinatot nem tarthattak, az egyházkerületek saját maguk hoztak intézkedéseket. A 18. század elején kiadott debreceni határozatokban nem támogatták a paróka, de még a szakáll viselését sem. 1706-ban pl. Gyöngyösi Árva Pált paróka használata miatt felmentették lelkészi állásából, sőt, Angliából hozott ruháját is kritizálták. 1742-ben, a tassi gyűlésen hat pontban léptek fel a cifraságok ellen. Az 1791. évi budai zsinat azonban csak a papi tevékenység közbeA Luther albában konfirmál (Schatz, Helmut: Historische Bilder. Zum evangelisch-lutherischen Gottesdiens. Ansbach, 2014.28. p.) 24
