Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
Kövér György: Előszó
Előszó 9 történelmi idő elméletileg is vitatott, de mindennapi szakmai gyakorlatunkban is aktuális kérdéseivel. Az alábbi szekciókban folytattuk munkánkat: Az idő a társ(adalom)tudományokban A történetírás idődimenziói A kísértő múlt, avagy jelen a múltban A források belső idősíkja és a történész perspektívája A „boldog békeidőktől" az „átkosokig": korszakképzés a makrotörtenelemben, illetve a memoárokban, az oral historyban. S az idő természetesen azóta is tovább halad, elég a történészek idejével foglalkozó francia szakmunka friss magyar fordítását említenünk. 8 A kőszegi konferencia körülményei a zsúfolt program mellett is - hála a rendezőknek - ideálisak voltak a résztvevők számára. A mindennapok monotóniájából az éves konferencia nyárvégi ünnepnapjaira kiszakadva, földi élvezetek, határhelyzetek és világtörténelmi horizontok átélői egyszerre lehettünk. Hogy egy pillanatra sem feledkezhessünk meg arról az összetettségről, amit Henrik király csatatéri monológja oly plasztikusan érzékeltet: „O, Istenem, mily boldog élet is, Nem lenni több, mint egyszerű juhász; Itt ülni e halmon, mint mostan én, Napórát vágni, furcsán, pontra pontot, Hogy lássam rajt, a percek mint szaladnak, Egy teljes órát hány tesz ki belőlük, S hány óra jár a napnak végire; Az esztendőt hány nap fejezi be, Hány esztendőt érhet meg egy halandó. S ha ezt tudom, felosztani időm: Ennyi meg ennyi órán nyájat őrzök; Ennyi meg ennyi óra kell pihennem; Ennyi meg ennyi óra eltűnődnöm. Ennyi meg ennyi nap vemhes juhom; Ennyi hét, míg szegény bolond megellik, Ennyi esztendő, míg gyapját nyírom Perc, óra, nap, a hónapok s az évek A célhoz, melyre lettek, így haladnak, Nyugalmas sírig víve ősz hajam. Mily élet volna az; édes, baráti!" Leduc, Jean: A történészek és az idő. Elméletek, problémák, írásmódok. Ford. Nóvák Veronika. Pozsony, 2006. 384 p. 9 VI. Henrik. Ford. Németh László. In: Shakespeare összes drámái. 1. köt. Királydrámák. Szerk. Kéry László. H. n., 1955. 892-893. p.
