Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A „KÍSÉRTŐ MÚLT", AVAGY „JELEN A MÚLTBAN" - Völgyesi Orsolya: Egy „immorális" magyar író a történelmi korszakváltások határán: Kuthy Lajos változó megítélései
Egy „immorális" magyar író a történelmi korszakváltások határán: Kuthy Lajos változó megítélései 73 Az 1850-es években a Bach-rendszer szolgálatába álló Kuthy tökéletesen alkalmas volt arra, hogy az abszolutizmus időszakában a saját hivatását és küldetését eláruló író alakját testesítse meg. Családi háttere, rendi státusza, felekezeti hovatartozása, gyermek- és ifjúkori szocializációjának helyszínei, vagyis - a korabeli fogalmak szerint - az egyes ember identitását döntően meghatározó tényezők már eleve éles ellentétben állónak látszottak a neoabszolutizmus éveiben bekövetkezett szerepvállalásával. Ezért is tűnhetett Kuthy ezen lépése megmagyarázhatatlannak, és olyan rejtélynek, melynek titka valahol a személyiség mélyszerkezetében keresendő. Ahogyan ezt a dilemmát Vadnay Károly megfogalmazta: ,^4z idők különös munkája volt az, hogy egy a kálvinista Rómában felnövekedett tősgyökeres magyart eltorzított és a németesítők táborába vitt: míg nemzetiségi tájakon született, idegen családnevű embereket, sőt külföldi sarjakat is heves, rajongó magyarokká tett" 51 A mítoszképzésre hajlamos közvélemény előtt - mintegy az átélt korszakváltás mentális és érzelmi feldolgozását megkönnyítve - Kuthy Lajos látens módon a szabadságharcban eltűnt Petőfi ellenpontjaként jelenhetett meg, az írók közül egyedüli árulóként. Mindez azért is tanulságos, mert a Petőfiről szóló visszaemlékezések egyik fontos eleme, hogy a fiatal költő eredendően idegenkedett Kuthytól, 58 így fenntartásai, ellenérzései önmagukat beteljesítő jóslatként élhettek és alakulhattak tovább a szabadságharc utáni években. 57 Vadnay, 1905. 115-116. p. 58 Petőfi és Kuthy kapcsolatára lásd. Degré, 1883. 107-108. p.; Jókai, 1898. 210-212. p.; Orlay Petrics Soma visszaemlékezése: Halvány Lajos: Így élt Petőfi. 2. jav. kiad. utánny. S. a. r. Kiss József. Bp., 1980. 1. köt. 467-468. p., 2. köt. 23-24. p.
