Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

AZ IDŐ A TÁRS(ADALOM)TUDOMÁNYOKBAN - Fejős Zoltán: Az etnográfiai jelen mint időszemlélet! probléma

Fejős Zoltán AZ ETNOGRÁFIAI JELEN MINT IDŐSZEMLÉLETI PROBLÉMA

1 A mai antropológiában az etnográfiai jelen képzete - és maga a kifejezés - a tudomány lomtárának áporodott levegőjét idézi. A Macmillan kiadó antropológiai szótára például a következő meghatározását adja: ,A néprajzi leírásban még a közelmúltban is gyakori konvenció, és amely a történeti tudatosság felfüggesztését foglalja magában azzal a céllal, hogy egy adott időpontban működő egészként rekonstruálja egy »hagyományos« vagy »primitív« társadalom képét. Ily módon a néprajzkutató a tanulmányozott nép társadalmi vagy kulturális rendszerére általánosított jelen időben hivatkozott, anélkül, hogy meghatározta volna azt a történeti pillanatot, amire megfigyelése vonatkozott. Ezt a konvenciót a modern antropológiában az előtárt adatok gondosabb történeti relativizálása javára túlnyomórészt elvetik."' A kézikönyv kapcsolódó fogalomként a funkcionalizmus, a kritikai antropológia, valamint a történelem és antropológia címszavaihoz utalja az érdeklődő olvasót, és ezzel megnevezi az eredendő bűn felelősét, bölcs leleplezőjét és a fogalom eszmetörténeti illetve tudományelméleti keretét.

3 Az idézet és a további címszavak kellően kifejezik, hogy az etnográfiai jelen olyan, mára szalonképtelen gyakorlatot és feífogásmódot jelent, amely az antropológiában érvényre jutó újabb történeti tudatosságnak- historicizmusa megerősödésének - köszönhetően vált végleg túlhaladottá. Eszerint úgy is fogalmazhatunk, hogy az antropológia, és azon belül a néprajz történeti vaksága az etnográfiai jelenben válik végzetessé. Mindazonáltal a kézikönyv - és a mai uralkodónak ható közvélekedés - magyarázata túlzottan egyszerűnek, a „ma már minden rendben" bölcsességének tűnik, mondván: miután a néprajzosok megtalálták az időt, és minél inkább hasonlítanak a történetírókhoz, a dolgok a helyükre kerültek. Érdemes tehát közelebbi vizsgálat alá venni az etnográfiai jelen döglött oroszlánként porban heverő tetemét, ám anélkül, hogy lehátrálnánk az antropológia posztmodern kritikai porondjáról, és netán rehabilitálni kívánnánk - éppen történészek körében! - a történeti érzéketlenség avítt mintapéldányának tartott eljárást. Haladjunk sorjában, nagyjából az enciklopédia által is jelzett attribútumok szerint. Előbb az etnográfiai jelen mint nyelvi alakzat és jellemző beszédmód kérdését érintem. Ez részproblémája az etnográfia mint szöveg gondolatkörnek, amely az utóbbi bő két évtized kritikai reflexióinak köszönhetően került a figye1 A tanulmány szövegváltozata megjelent a Benda Gyula 60. születésnapjára kiadott ünnepi kötetben: Léptékváltó társadalomtörténet. Tanulmányok a 60 éves Benda Gyula tiszteletére. Szerk. K. Horváth Zsolt, Lugosi András, Sohajda Ferenc. Bp., 2003. 65-74. p. " Seymour-Smith, Charlotte: Macmillan dictionary of anthropology. London-Basingstoke, 1992. 98. p. ?

Uo.