Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A „BOLDOG BÉKEIDŐKTŐL" AZ „ÁTKOSOKIG": KORSZAKKÉPZÉS A MAKROTÖRTÉNELEMBEN, ILLETVE A MEMOÁROKBAN ÉS AZ ORAL HISTORYBAN - Kövér György: Az érettségi éve: 1914. Napló és önéletírás metszéspontjai
228 Személyes idő - történelmi idő Kövér György ború, a hadifogság kikapcsoltak a rendszeres tanulásból és nehezen zökkentem vissza. Minden érdekelt (versek, regények, filozófia, történelem stb.) és faltam a könyveket, nem egyszer az orvosi könyvek rovására. Olasz fogságban főleg német könyveket olvastam (Thomas Mann: Boodenbrocks, Ibsen drámái stb.) és chémiát tanultam. Majd később mindjobban rájöttem a tanulás ízére és a klinikai szigorlatokat, főleg a bel- és gyermekgyógyászatot alaposan áttanulmányozva mind jobb eredményekkel tettem le. Bukni sohasem buktam meg, de éreztem, hogy mennyire másképpen lett volna minden, ha nem jön közbe a háború és nem szakad meg 5 évre az életem." Más nemzedékekhez hasonlóan ő is tapogatózó léptekkel indult el a felnőtt értelmiségivé válás útján. Normál évjáratok általában kaptak időt arra, hogy korai éretté nyilvánításuk után, az egzisztencia-teremtésig bizonyos értelemben fokozatosan utolérjék önmagukat. Apám generációja az „élet megszakadásának" háborús érzete révén, hirtelen vált valóban éretté - ha megérte. * * * Akármilyen irányból nyitottunk távlatot 1914 személyes történéseire, minden esetben el kellett hagynunk a napló által szabott kronológiai időkeretet. Nemcsak azért, mert a visszaemlékezéssel, annak keletkezési ideje új horizontot körvonalazott - és saját kérdésfelvetéseink ezt még tovább tágították -, hanem azért is, mert az utólagos válaszokban az eredetileg fókuszba állított időkör is cseppfolyósabbá vált, sohasem volt egy esztendőre szűkíthető. Ha az ember egy távoli magaslatról néz körül - így például 60. életévét betöltve, nyugdíjba menetele után -, az odavezető út emelkedői és lejtői tisztábban, ám körvonalaiban mégis elmosódottabban jelennek meg előtte, és nehezen lokalizálhatok egyetlen esztendőre. A döntések „érlelődése" elnyújtott, a váratlan sorsfordító események következményei utólag determináltabbnak tűnnek, mint - ha volt egyáltalán - előzetes kalkulálhatóságuk. Ráadásul az elnagyolt határoltságú, korlátozott érvényű válaszok újabb és újabb kérdésfelvetésekre ösztönöznek. Elmélyíthetnénk 1914 krónikáját több irányban is. A radikalizálódás iránti hajlandóság gyökerét keresve elindulhatnánk lélektani irányba a magányos kamasz hányódásai, kétségei felé a korai versek elemzése révén. Ám az utolsó zsengét 1913 nyaráról keltezve találjuk egy füzetben. Aztán úgy látszik, elapadt az ihlet. Feltárhatnánk egyik dolgozatának okfejtését, amelyet a „Nemzetiségek államellenes törekvései" címmel kiírt pályázatra 1913/1914 során írt, alapjában Jászi Oszkár nagy művének szellemében. Folytathatnánk és részletezhetnénk a háborús élmények ábrázolását a későbbi jegyzetek vagy akár a fennmaradt levelek vizsgálatával. De nyomon kísérhetnénk a háború és a fogság éveiben a szellemi láthatár kitágulását a könyvállomány gyarapodásáról tanúskodó katalógus és az olvasmányélmények feljegyzései alapján. Ezek mindegyike túlmutat az 1914. esztendő hétköznapi, apró történésein, ám a terjeszkedésben épp az tesz óvatossá, hogy az Almanach-hoz hasonló természetű források nem állnak a környező évekből rendelke25 A Kövér-család. 1. fűz. 69. p.
