Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Knézy Judit: Paraszti és cselédértékek tántorgása a gyorsuló időben 1945 és 1970 között

Paraszti és cselédértékek tántorgása a gyorsuló időben 1945 és 1970 között 199 működő, használható" 53 egykori gépeiket kiselejtezték, vagy hagyták azokat tönk­remenni, és hiába volt jó vetőgép, mégis kézzel vettettek a termelőszövetkezetben az 1960-as évek közepén. 54 Ekkoriban csak néhány mezőgazdasági szakiskola ta­nára látta be, hogy fontos lenne az egykori gépeket megőrizni, hogy a tanítás során legalább illusztrálni tudják, milyenek voltak ezek, hogyan működtek. Somogyban sajnos erre nem akadt ekkor példa, de az országban sokfelé igen, és a volt paraszt­emberek szívesen odaadták ezeket a gépeket, mert látták, hogy legalább valaki be­csüli azokat. A volt uradalmi cselédek hasonlóan sajnálkozva vették tudomásul, hogy egykori lakóhelyükön, a régi majorokban hogyan mentek tönkre és pusztul­tak a valamikor igényesen elkészített épületek, gépek. Az egykori rend és tisztaság helyett a rendezetlenség, az össze-vissza, igénytelen építkezés, a gazdátlanság jel­lemezte e területeket, és senki sem gondozta a parkokat, a temetőket, az útmenti kereszteket és haranglábakat. A háztáji gazdaság mellett az egyéb bevételek és jut­tatások - a melléküzemágak kereseti lehetőségei, a bérletek, a szerződéses mun­kák, a termelőszövetkezeti brigádok segítése építkezéseknél, a kedvezményes fu­varok - egyfajta gazdasági felvirágzást indítottak el a termelőszövetkezeti tagok életében. Igaz, ehhez jelentős többletmunkára és az egész család segítségére is szükség volt. Bár nem saját földnek számított, mégis a megélhetés szinte fő bázi­sának tartották a termelőszövetkezeti tagok - akár a korábbi, földdel bíró parasz­tokról, akár az egykori földnélküliekről, uradalmi cselédekről volt szó - nagy nye­reségnek tartották ezt a lehetőséget. Magántulajdonként csak a szőlőket tarthatták meg, és annak müvelése sok-sok munkát igényelt, amelynek nagy részét általában a család legidősebb tagjai végezték. A háztájiban dolgoztak a nem tsz-tag családta­gok is. A megnövekedett jövedelmet főként a háztájiban végzett túlmunkával sze­rezték meg. Az egykorú újságcikkek „utóparasztok"-nak nevezték őket, ám pa­raszti életről szó sem volt, mert ennek jogi alapjai hiányoztak, hiszen saját földet, komplex gazdaságot nem tudtak szerezni. A jövedelmet építkezésbe, lakásfelszere­lésbe, autóba, Balaton-parti villába fektették. Városban élő, távollévő gyermekeik­nek erőn felül mindent megszereztek, ezzel is távol tartva őket szülőfalujuktól. Mindezek után a gépesítés feleslegessé tette az addig foglalkoztatott szemé­lyekjelentős részét. Aki éppen nyugdíjba tudott menni, az megtette, mások a vá­rosban kerestek munkát. Ezzel az ún. paraszti munka végső leértékelődését érez­hették azok az emberek, akik még abba az életformába születtek bele. Ugyanak­kor az elszármazottak - főként a rendszeresen hazajárók - körében egyfajta nosztalgia alakult ki a régi ízek, a falusi rendezvények, a helyi szokások, az egy­kori közösségek és a régi tárgyak iránt. A néprajzi és honismereti szakkörök élesztették és ébren tartották ezt az érzést. JJ Uo. 54 Uo.

Next

/
Oldalképek
Tartalom