Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)
A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Mátay Mónika: A testáló ideje. 18-19. századi debreceni végrendelkezők időfelfogása
164 Személyes idő - történelmi idő Mátay Mónika szükségét érezte annak, hogy végső rendelést tegyen. Csekély vagyonát, amely mindössze három nyilas szőlőből áll, „mellyett mivel már 13 év ólta sok viszontagsággal és szúk időben feleségemmel együtt megtartottam^ anyja és neje között egyenlően osztotta el. Farkas János lovas nemzetőrként vett részt a szabadságharcban. Fiatal ember lévén, semmilyen ingatlan vagyona nem volt. Mégis szükségét érezte, hogy „arra az esetre, ha halomása történne*" 4 végrendelkezzen. Feleségére egy boglya szénát, némi kukoricát, két fejős tehenet és 47 juhot hagyott. 50 Többek is felidézték a házukat és gyakran minden jószágukat felemésztő tűzvészeket, de utalást találunk a városi lakosságot megtizedelő pestis-, illetve később a kolerajárványokra is. Az örökhagyók - a középkorból örökölt szemlélet továbbélése alapján - elkerülhetetlennek, Isten büntetésének tartották a döghalált, és erre hivatkozva végrendelkeztek: „halandóságáról meg emlékezvénn kivált képpen mostan az hatalmas Istennek Varasunkon lévő Pestisbeli nagy ítéletit elméjében forgatván". 5I Néhányan a 19. század eleji gyors devalvációra panaszkodtak, míg mások sokkal meghatározatlanabbul csak az „akkori mostoha időket", a „nehéz esztendőket" emlegették. Feltűnő, hogy a testálok attitűdje a közösségi idő felé mindig negatív irányú: kizárólag sorscsapásokat elevenítettek fel. Ez egyrészt összefüggésben áll a földi élet vallásos, tradicionális gyökerű „siralomvölgy" szemléletével, másrészt pedig az áll a háttérben, hogy a kudarcokat, anyagi sikertelenséget és veszteséget a végrendelkezők mindig valamilyen külső, az egyéni kompetencián kívül álló okkal magyarázták, amely egyaránt lehet az egyik hozzátartozó helytelen és felelőtlen viselkedése, és a várost sújtó katasztrófa. A csapások nem lineárisak abban az értelemben, hogy nincsenek előzményeik, csak pontszerűen jelennek meg a személyes élettörténet illetve a kollektív tapasztalat valamely elemének vonatkozásában. *** A 18. és a 19. századi debreceni végrendeletek alapján rekonstruálható időszemlélet középkori hagyományokban gyökeredzik. Erre utal a gyakran ismételt minőségi meghatározás, a tartalom és az időintervallum összemosódása, és természetesen az elmúlás bizonyosságából fakadó pesszimizmus, a „siralomvölgy" világlátás, melynek köszönhetően a végintézkedések gyakran katasztrófák gyűjteményeiként tűnnek fel. A testamentum olyan forrás, amely még a 19. században is - alakilag és nyelvezetében egyaránt - nagymértékben őrzi a középkorias mintákat. Ez az egyik lehetséges magyarázata a modern korszakba nyúló archaikus látásmódnak. A dokumentum természetéből fakadó változatlanságot tovább erősítette az a városi környezet, amelyben a cívisek éltek. A polgárok többsége - és ez a testálókra is vonatkozik - „elparasztosodott", jelentős mezőgazdasági jöveHBML Dtir. Vr. szám nélkül. Farkas János végrendelete, 1848. november 22. 50 Uo. '' HBML Dtir. Vr. 35. sz. Tószegi Kovács Györgyné Rozó Katalin végrendelete, 1709. december 31.
