Személyes idő, történelmi idő - Rendi társadalom, polgári társadalom 17. (Szombathely, 2006)

A FORRÁSOK BELSŐ IDŐSÍKJA ÉS A TÖRTÉNÉSZ PERSPEKTÍVÁJA - Mátay Mónika: A testáló ideje. 18-19. századi debreceni végrendelkezők időfelfogása

156 Személyes idő - történelmi idő Mátay Mónika sírkövet az ő és néhai szülei emlékére.

20 Kovács András csizmadiamester özvegye még ennél is körültekintőbben intézkedett végtisztességéről, amikor elrendelte, hogy temetése a református főiskola énekkarának szereplésével, a csizmadia és a molnár társulat tagjainak részvételével történjen."

1 Kérte továbbá, hogy húzzák meg a református templomok harangjait, a testét bársonnyal bélelt koporsóba helyezzék, és sírjára követ állítsanak. Nadányi Sándor nejére bízta, hogy testét szülei mellé helyeztesse és a család emlékezetére gránit sírkövet állíttasson."" A temetkezési előírások a 19. század utolsó harmadára pontosabbakká és egyénibbé váltak. A testálok egy csoportja egyre nagyobb gondot fordított a sírkövek elkészítésének módjára és a feliratok szövegezésére. Az egyéni emlékezet megőrzésének igénye a 19. század második felében egyértelműen megjelent a debreceni végrendelkezésben, de tömegességről még ekkor sem beszélhetünk, hiszen még ekkor is csak az örökhagyók alig több, mint egynyolcada (14%) fogalmazott meg individuálisnak mondható temetési vagy „emlékezet megőrzési" előírást. A VÉGRENDELKEZÉS IDEJE Az 19. század második felében végintézkedéseikben a debreceniek nagyobb figyelmet szenteltek ön-prezentációjuknak, mint korábban, de végrendelkezéssel kapcsolatos attitűdjük a vizsgált korszakban változatlan maradt. Végső számadásra csak az utolsó percben szánták el magukat. Ugyan a 18. századi testamentumok a későbbiekhez képest „vallásosabbak voltak" a szónak abban az értelmében, hogy a földi és a túlvilági létezést szorosabban összekapcsolták, és Isten folyamatos jelenlétét intenzívebben érzékelték készítőik, ez mégsem ösztökélte a cíviseket arra, hogy az élet minden pillanatában készen álljanak halálukra, és ennek megfelelően, családjukról és javaikról időben gondoskodjanak. A cívisvárosban - 18. és 19. századi testamentumok esetében egyaránt - a végrendelkezés szorosan összefüggött az életkorral. Ezt - bár végtelenül egyszerű megállapításnak tűnik - mégis hangsúlyoznunk kell. Ismerünk ugyanis olyan eseteket - többek között a középkori itáliai városokból -, amikor ez az összefüggés korántsem volt ennyire kézenfekvő. A velencei, a firenzei és a genovai kereskedők körében elterjedt volt az a szokás, hogy ha valamilyen kiszámíthatatlan kimenetelű vállalkozásba fogtak, például nagyobb utazás előtt álltak, fiatal koruk ellenére is hátrahagytak testamentumot, de a debreceni örökhagyókat nem jellemezte ilyesfajta gondoskodás és előrelátás.

23 20 HBML Dtir. Vr. 2649. sz. Vásári Gábor végrendelete, 1873. március 11. 21 HBML Dtir. Vr. 2662. sz. Kovács Andrásné végrendelete, 1873. július 22. "

2 HBML Dtir. Vr. 2601. sz. Nadányi Sándor végrendelete, 1871. május 7. Ez feltehetően két tényezővel magyarázható. Egyrészt a vizsgált korszakban a debreceniek meglehetősen „belterjes" életet éltek, a távolsági kereskedelem hanyatlása következtében az utazások száma jelentősen csökkent. Másrészt figyelembe kell vennünk azt a szempontot is, hogy az állandó fenyegetettség, a 17. századi háborús konfliktusokkal tarkított időszak véget ért. A közbiztonság - legalábbis a korábbi évtizedekhez képest - javult. A fentitől eltérő eredményekre vezethetnének további kutatások, ha a magisztrátus jegyzőkönyvébe beírt 16. és 17. századi testamentumok elemzését elvégeznénk. A fiatalon, nagyobb vállalkozások előtt tett fi-