Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Lengyel György: A magyar gazdasági vezetők rekrutációja és képzettsége a 20. században: a professzionalizáció két hulláma

156 írástörténet - szakszerüsödés Lengyel György des. A taktikai döntések műszaki vonatkozásaiért felelős vállalati főmérnökök, akik az adott helyzetben a szakértelmiségi szereppel leginkább érintkező feladatkört töltötték be, különös csoportot alkottak. A főmérnöki gárda döntő többsége egyetemi vagy technikus végzettséggel rendelkezett, származását tekintve több, mint fele értelmiségi-alkalmazotti származású volt, és közel egynegyede annak ellenére töltött be vezető pozíciót, hogy nem volt párttag. Volt üzem, ahol a műszaki gárda ezen részét a „pótolhatatlan reakciósok" fogalmába sorolták, és a szakértelmiséget gyanakvás, az éberségi kampányokkal jellemezhető ideológiai légkörövezte. E bizalmatlan ideológiai légkör, a kártevőiktől való félelem kiterjedt az igazgatókra is, akik az utasítás-végrehajtó feladatkör, az egzisztenciális függés és a kompetencia-hiány szorításában nagyfokú bizonytalanságban éltek. Attitűdjüket a bizonytalanság és az éberség tényezői formálták, valamint egy sajátos, a korai funkcionáriusokat jellemző puritanizmus, amelynek kulcstétele az volt, hogy „oda mentem, ahová a párt irányított." Ilyen eset volt Vermes Károlynéé, aki három hónapos terhesen Budapestről került egy kőszegi szövetgyár élére. A gyárépületben lakott, és terhessége alatt hetente, a szoptatási idő alatt pedig naponta ingázott a fővárosba, ahol a családja élt, és ahol gyakran egyébként is személyesen kellett a vállalati beszerzések és az eladások felől intézkednie. (Cserhalmi, 1983) A gazdasági vezetők nem rendelkeztek az érdekvédelmet biztosító és a szakmai identitást szolgáló szakmai szervezettel. Az 1948-ban ismételten életre hívott Kereskedelmi Kamara kezdetben hangsúlyozottan csupán külkereskedelmikoordinációs feladatokat látott el, és egy tíz évvel később kelt kormányrendelet ebbeli funkcióját erősítette meg. A kezdeti külkereskedelmi jogú tagsági kör azonban fokozatosan kitágult, önkéntesen beléphettek külkereskedelmi joggal nem rendelkező állami és szövetkezeti vállalatok, társulások is. A műszakiak és közgazdászok szakmai testületei inkább propagandisztikus funkciót töltöttek be, későbbeikben pedig a gazdaságpolitika terén működtek nyomásgyakorló csoportként. 1956-ot követően a káderpolitikával foglalkozó párthatározatok azt deklarálták, hogy a párttagság nem szükséges feltétele a vezetővé válásnak. A gyakorlatban azonban mégis úgy alakult, hogy a párttagok aránya a gazdasági vezetők körében a '80as évek második feléig mintegy négyötödös maradt. Ami valójában változott az a származás és a képzettség szerepének megítélése volt. A származás szerepe fokozatosan megszűnt a lojalitás mérlegelésében, mind a vezetők körében, mind pedig a vezetés rekrutációs bázisát képező felsőfokú végzettségű körben. A vezetők mintegy negyede származott értelmiségi-alkalmazott családból, míg kétharmaduk értelmiségi vagy fehérgalléros alkalmazottként kezdte pályafutását a '80-as évek elején. A döntő szempontunkból a képzettség szerepének felértékelődése volt. A kései tervgazdaság káderpolitikája formális képzettségi kritériumokat írt elő a gazdasági vezetés számára. A vállalati vezetők mintegy háromnegyede rendelkezett felsőfokú végzettséggel, a minisztériumi vezetőknek pedig mintegy kilenctizede. (Székely, 1988; Bernát, 1986) Az inkongruens, a felsőfokú végzettség megszerzése alól eseti felmentéssel rendelkező vezetők aránya a műszaki igaz-