Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Benedek Gábor: Szakszerűsödés és mobilitás a dualizmuskori bürokráciában

Szakszerűsödés és mobilitás a dualizmuskori bürokráciában 143 útmester posztja. A dualizmus folyamán létrejöttek az új szakigazgatási apparátusok, amelyek azonban már nem a megyék, hanem a megfelelő minisztérium alárendeltségében működtek (pl. tanfelügyelet, az út- és vízépítés, állatorvosi szolgálat). A jogi végzettség persze a minisztériumokban is általános követelmény volt, de a szakigazgatásban dolgozók közül sokan két diplomával rendelkeztek, így kifejezett jogászi túlsúlyról csak az igazságügyi és a belügyi tárcánál lehet beszélni. Ugyanakkor a Pénzügyminisztériumban számos bányászati és erdészeti szakembert alkalmaztak, a kultusztárcánál gyakori volt a tanári és a teológiai végzettség, az alapítványi erdőket pedig erdészek igazgatták. A Földmüvelésügy tisztviselői rendkívül változatos a képet mutattak: volt közöttük közgazdász, mezőgazdasági szakember, de előfordultak technikai végzettségűek, minthogy eleinte a távírda és a posta, utóbb meg a vízügy ide tartozott. A Kereskedelmi Minisztériumban főleg mérnökök dolgoztak, míg a belügyi tárcához rendelt közegészségügyet orvosok irányították. Látható, hogy a két vizsgált szervezet eltérő mozgásiránya szorosan összefügg egymással, és egyazon folyamat két oldalát szemlélteti. A közigazgatás differenciálódása az önálló szakigazgatási intézményhálózat kiépülését hozta magával, melynek irányítását legfelső szinten a központi államigazgatás végezte. Miközben a minisztériumi apparátus egyre több igazgatási feladatot vont magához a korszak folyamán, addig a megyei önkormányzat számos korábbi funkcióját elvesztette. A szakszerűsödés vizsgálatának további eleme a tisztviselői foglalkozás önállósulása. Mennyiben különült el a közigazgatásban alkalmazottak munkája a közszereplés egyéb tevékenységi formáitól? Különösen a tisztviselői és a politikusi pálya különbségeit venném közelebbről szemügyre. Érdemes egy pillanatra visszakanyarodni a képesítési előírásokhoz, mert támpontot adnak a két szakma körvonalainak megrajzolásához. Az 1883. évi törvényben található legmagasabb poszt a fogalmazói kar esetében a miniszteri tanácsos, míg a vármegyéknél az alispán volt. Nem szerepeltek viszont a törvényben a két apparátus vezetői, a miniszter és az államtitkárok, illetve a főispán, akikre nézve a későbbiekben sem találni végzettségi vagy egyéb megszorító szabályt. A választóvonalat az életpályák is jelzik. Mind a megyék, mind a minisztériumok élére rendszerint szervezeten kívülről jövő személyt neveztek ki, akik korábban zömmel politikai pályán ténykedtek. Az államtitkári poszt határesetnek mondható. Megkülönböztették a politikai és a közigazgatási államtitkárt, és az utóbbi általában fokozatos előmenetel után a tisztviselők köréből került ki. A főispánok vagyonosabb körből jöttek, mint a miniszterek: az előbbieknek kétharmada, az utóbbiaknak 50 %-a rendelkezett földbirtokkal. Mindkét poszton igen magas, egyharmados aránnyal képviseltette magát az arisztokrácia.