Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)
IV. SZAKSZERŰSÖDÉS AZ IGAZGATÁSBAN ÉS A VÁLLALKOZÁSBAN - Tóth Árpád: Pest város tisztviselői az 1820-40-es években
138 írástörténet - szakszerüsödés Tóth Árpád Jellegzetesnek mondhatjuk még azokat az eseteket, amelyekben bizonyos szakhivatalok tisztviselői a munkájukhoz kapcsolódó szakmák és mesterségek képviselői felé házasodtak. Erre találtunk példát a városi mérnöknél - aki a híres klasszicista építész, id. Zitterbarth Mátyás sógora volt - továbbá a város alkapitányánál és a városi hadnagynál, akik fiaikat küldték katonának. Ez utóbbi esetben a második fiú orvosnak tanult. Valójában csak egyetlen esetben látszik összefonódás-gyanúsnak a családi kapcsolat, mégpedig a furcsa körülmények között tanácsnokságra jutott PintéiGyörgy esetében. A sziráki születésű ügyvéd három nappal azután lett a választott polgárság tagja, hogy egyáltalán Pest polgára lett és még abban az évben szenátorrá is megválasztották. Egyik veje pedig apósa halálának évében lett szenátor. Azonkívül, hogy úgy tűnik, ö „örökölte" ezt a pozíciót, további érdekesség, hogy ők voltak az egyedüli evangélikus szenátorok a korabeli Pesten. Külön megemlítendő, hogy az ilyen rokoni kapcsolat esetében rendeletileg tiltották az egyidejű méltóságviselést. Végezetül a hivatalnokok rokonságának még egy, ártalmatlannak tűnő formáját említeném meg. Laszkár József unokái és dédunokái közül többen is tisztviselők lettek. A korrupció gyanúja azonban rögtön elszáll, ha figyelembe veszszük, hogy ők egy kivétellel mind kistisztviselők maradtak, azaz nem valószínű, hogy hasznot húztak egymás rokonságából. Emellett pedig olyan, frissen bevándorolt családokról van szó, amelyek részben hagyományos iparukat örökítették tovább. Laszkár szabó Pozsonyból vándorolt be, Pesten polgár, sőt választópolgár lett. Négy lánya közül kettő szabóhoz ment férjhez, másik kettő pedig szűcshöz, akik egy- illetve kétgenerációs, polgárjoggal rendelkező pestiek voltak. Az őket követő nemzedékben pedig minden ágon találunk tisztviselőket: alsó- és középszintüeket. Mivel azonos generációhoz tartoztak, valószínűtlen, hogy egymást segítették volna a pozícióhoz jutásban. Összefoglalásként megállapítható tehát, hogy nem jellemző a kor pesti városi hivatalnokaira, hogy családjaik „összefonódtak" volna, ehelyett inkább azt figyelhetjük meg, hogy ebből a státuszból más honorácior foglalkozások felé tájékozódtak illetve a katonai pálya felé orientálódtak. A hivatalnoki poszttal járó státuszemelkedést tehát próbálták családjukban fenntartani, erre azonban több irány is kínálkozott a kor normái, mintái és szokásai szerint. Az érdekes éppen az, hogy a pesti városatyák - akik között elenyészően kevés volt a városba költözött nemes - közel felerészben nemességet szereztek. Azt a jelenséget látjuk tehát, amely egy fél évszázaddal később a nagypolgárság körében vált gyakorivá. A kérdés megvilágításához újabb színfolt, hogy 1860/61 után, a régi közigazgatás újjáéledésekor részben a passzív rezisztenciát feladva, részben pedig a pozíciók betöltésében immár nem korlátozva, az 1830-as és az 1840-es évek időszakának tanácsnokai illetve az ő fiaik azonnal magas beosztáshoz jutottak Pest város igazgatásában. 3.) A hivatalnokok vagyoni helyzetének vizsgálatához részben a hagyatéki leltárak anyagát, részben pedig a tisztviselői fizetésüket használtam fel.
