Írástörténet, szakszerűsödés - Rendi társadalom, polgári társadalom 6. (Szombathely, 2001)

I. ÍRÁSTÖRTÉNET - ÍRÁSBELISÉG - Solymosi László: Chirographum és írásbeliség

12 írástörténet - szakszerüsödés Solymosi László A chirographálás egyik szép példája 996-ban keletkezett. Ebben az évben Henrik advocatus közreműködésével a trieri Szent Maximinus monostor apátja és özvegy Berta asszony prekária-szerződést kötött. A kétoldalú jogügyletnek megfelelően, a szerződést két példányban állították ki. Egyetlen pergamenre, egymás alá írták a szerződés szövegét, és a kettő között üresen hagyott részre hét monogramot rajzoltak, majd azokon át kettévágták a pergament. A grafikus szimbólumok helyét szigorú kompozíciós rend szabta meg. Középen a legnagyobb méretű monogram az uralkodó III. Ottó császáré volt. Ezt a két szerződő fél - balról az apát, jobbról pedig az özvegyasszony - monogramja fogra közre. Ezután mindkét oldalon egy-egy Krisztus-monogram következett, amelyben a szokásos X és P betűkhöz a görög ábécé első (A) és utolsó (Q) betűje társult. A két azonos szimbólum után a sort baloldalt a monostor égi (sanctus Maximinus), jobboldalt pedig földi (Henricus) patrónusának monogramja zárta. A többi chirographum ennél jóval egyszerűbb legendával készült. A nouailléi apátság 1013. évi chirographumának összeillő két példányán a SIGNUM szót két kereszt közé írták, és a kereszteket négy ponttal díszítették. Legtöbbször azonban megelégedtek szöveges legendával vagy az ABC betűivel. Ali. század derekán a grafikus szimbólumok alkalmazása kiment a gyakorlatból. A példányokat többféleképpen választhatták el egymástól. Egyenes vonal mentén vagy hullámvonallal, illetve a fürész fogazásának a mintájára metszették szét - intercidálták - a pergament. A sajátos oklevéltípus gyakori középkori elnevezése - chartáé per cyrographum partitae vagy instrumenta per alphabetum divisa - tömören adta vissza készítésének lényegét. Vita esetén az összetartozó példányok összeillesztéssel hitelesítették egymást; összeillésük vizuálisan tanúsította tartalmuk igazát. Az átmetszett legenda, amely a chirographálás technikájától függően az oklevél bármelyik szélén helyet kaphatott, azt fejezte ki, hogy az oklevél két (vagy több) példányban készült, és vita esetén módot adott arra, hogy a példányok összeillesztésekor az egymást pontosan kiegészítő legendarészek az oklevél hitelét bizonyítsák. A jellegzetes hitelesítési módot elsőként az angolszászok alkalmazták. Használata a 10. században terjedt át a kontinensre, előbb francia földre, majd az Alpokon túli német területekre. Mivel az eljárást a városi oklevél adás is átvette, Flandriában és Észak-Franciaországban különösen sok chirographum készült. A sajátos technika a 11. század végétől a spanyol királyi kancelláriát is meghódította. Hamarosan Csehországban, az osztrák őrgrófságban, sőt Norvégiában is ismertté vált. A chirographálás terjedését két tényező segítette. Egyfelől mint a bizonyítás objektív és időtálló eszköze felette állt az élő tanúk véges és befolyásolható emlékezetének, különösen abban a korban, amikor a magánoklevelek hitele többnyire ettől függött. Másfelől igen alkalmas volt arra, hogy a két- vagy többoldalú jogügyleteket hitelesítse, az érintett feleket olyan oklevelekhez juttassa, amelyek szükség esetén tényleges okleveles bizonyítást tesznek lehetővé. Erre azonban csak akkor kerülhetett sor, ha a chirographált oklevél tulajdonosa egyidejűleg a másik példányt is fel tudta mutatni. Az oklevél hitelének bizonyítása így nem-