Kémek, ügynökök, besúgók - Az ókortól Mata Hariig (Mediawave Konferenciák VI. Szombathely, 2014)
Pajkossy Gábor: Kormányzati informátorhálózatok a reformkorban
Pajkossy Gábor: Kormányzati infomiátorhálózatok a reformkorban adminisztrátorokra, a megbízhatónak ítélt és ezért helyükön hagyott vagy újonnan kinevezett főispánokra hárult a megyei politikai akciók irányításának, lebonyolításának és a megyegyűléseken történtek rendszeres dokumentálásának feladata. 1846 első felében pl. a vármegyegyűlések lefolyásáról kerek számban 135 jelentés érkezett be a Vordere Schenkenstrafién lévő palotába. Ezek több mint fele a megye adminisztrátorától, csaknem egyharmada a főispántól, a fennmaradó hányad pedig a (kormánypárti) alispántól származott, és a kancellár mindössze egyetlenegy esetben - Fejér vármegye 1846. július eleji közgyűlése előtt - mozgósított az adminisztrátoron kívül másokat is az ellenzék terveinek meghiúsítása érdekében.11 A kincstári ügyészeknek munkaköri kötelessége volt a vármegyegyűléseken való megjelenés, és ott „a jó ügy" képviselete. 1832-től kezdve azt is előírták részükre, hogy a gyűlésen történtekről rendszeresen jelentést írjanak. Ezek 1848 márciusáig időről időre a birodalom legfelsőbb kormányzata elé kerültek, amely így elvben minden megye minden gyűlésén történtekről értesülhetett. A jelentéseknek 1837-től a magyar-erdélyi információs bizottság jegyzőkönyveibe foglalt változatát, illetve egy részük rövid kivonatát ismerjük - a jelentések egy része időnként eljutott a magyar kancellárhoz is. A kincstár ügyészei, illetve a kamara más tisztviselői minden megyében jelen voltak (1839-ben minden, 1841-ben három kivételével minden magyarországi megye - azaz 49, illetve 46 vármegye - legalább egy közgyűléséről tudósítottak is dokumentálható módon). Sedlnitz- kynek - legalább is ekkor még - nem volt mindenhol állandó informátora. A kamarai alkalmazottak azonban csak a nyilvános eseményekről tudósítottak, királyi tisztviselői voltuk eleve kizárta, hogy ellenzéki körökből bizalmas, a kormányzat számára hasznosítható információkhoz jussanak - egy trencséni szónok pl. 1835-ben köztudott spionokként említette a királyi fiskálisokat és tisztviselőket.12 Sedlnitzky viszont kettős lojalitású vagy valódi lojalitását eltitkoló, alakoskodó ügynökökkel is rendelkezett, akiket - mint pl. Lapsánszky Jánost, Schedel (Toldy) Ferencet vagy Flarsányi Pált - ellenzéki körökben nem fogadtak eleve bizalmatlanul.13 A katonai vonalon, az egyes főhadparancsnokságoktól az Udvari Haditanácshoz beérkezett, onnan pedig esetről-esetre a birodalom legfőbb döntéshozói elé terjesztett jelentésekkel a kutatás mindeddig szinte egyáltalán nem foglalkozott. Ez, az Államkonferencia 1945-ben jelentős veszteségeknek kitett iratanyagának összetétele alapján, egyébként nem is tekinthető indokolatlannak. Jelenleg csupán a konferencia elé kerülő magyar (magyarországi és erdélyi) vonatkozású, egyben fenn is maradt ügyiratanyag mennyiségi és tartalmi jellemzőit ismerjük, az iktatókönyvek e szempontú tanulmányozására még nem került sor. Ezek alapján az állapítható meg, hogy a 1832 és 1848 között a Haditanács elnöke által 11 MNL OL A 45.1846:1-557., 536. (Az ez évi iktatókönyvet használtam.) 12 TAKÁTS, 1929. 550. 13 Wertheimer, 1908. (Lapsánszky); Pajkossy, 2002. (Schedel); Lábán, 1921-1922. 306-307.; WERTHEIMER, 1915.121-123. (Harsányi [„Hormayr"/„Mihalik"]). 173
