Kémek, ügynökök, besúgók - Az ókortól Mata Hariig (Mediawave Konferenciák VI. Szombathely, 2014)

Kövér György: A „000" fedőnevű ügynök: Pest, 1883–1884. Egy spicli identitásának és azonosításának bonyodalmai

Kémek, ügynökök, besúgók Közben a budapesti rendőrfőkapitány egy újabb spiclit szervezett be az „anarchista mozgalom" megfigyelésére. Mint írta: „A fővárosban legutóbb meg­indult anarchista mozgalmak oly arányt öltöttek, hogy ennek ellenőrzése a rendőrség legfőbb, de egyben legnehezebb feladatai közé tartozik. [...] működé­süket a legnagyobb titokban folytatják s üzelmeik a rendőrségi alkalmazottak által ideje korán alig puhatolhatok ki". Beszámolóját így folytatja: „Noha pedig a rendőrségnek jelenleg két ilyen egyén tesz szolgálatot, ez nem lehet megnyugta­tó, mert egyrészt ezen ügynökök egyike társai előtt gyanúba esett, hogy a rend­őrség szolgálatában áll, s így fontosabb dolgokról nem szerezhet tudomást, és ez okból az antisemita mozgalmak megfigyelésével tesz szolgálatot". Majd hozzá­teszi: „A múlt hó elején egy a munkás osztályhoz tartozó egyén a helybeli anar­chisták ellenőrzésére megnyeretett, s miután az ez ideig adott értesítései hasz- navehetőknek bizonyultak, célszerűnek tartottam a fentiek tekintetbe vételével az illetőt további magas jóváhagyásig érdemileg jutalmazni" (havi 50 forintról, és fontosabb értesítésekért még külön jutalomról volt szó). Az így hivatalosan bevezetett személy lett a „ZZZ" fedőnevű titkosügynök.14 Már március 9-én jelentette, hogy 3-án a Zierlich nevű kárpitos vezette be a szociálforradalmárok- hoz.15 Az ő nevét - a véletlenek összejátszása folytán - Kubinszky Juditnak sike­rült azonosítania.16 1885. február 11-én ugyanis házkutatást tartottak egy Brod- beck Ágost Vilmos nevű személy lakásán, aki jegyzőkönyvben vallotta, hogy „több mint egy éve szolgálatot teszek a rendőrségnek".17 A terep (kocsmatúra „000" nyomában) Miután a titkosügynököket nagy vonásokban bemutattuk, hogy így a rendőri rendszer e láncszeme némiképp elhelyezhető legyen az egészben, visszatérek eredeti kísérletem témájához. Abból indultam ki, hogy a különböző mozgalmak, amennyiben nem magánlakásokon jöttek össze, elsősorban - ma így mondanánk 14 Uo. 375/1884. 1884. április 15. Budapest főkapitánya a Belügyminisztériumnak (fogalmazvány). A felzeten a kiadónál: „Nagyságos úr vitte fel." 15 Uo. 368/1884. 1884. március 9. A felzeten a B. betűvel kezdődő nevet áthúzták és fölé írták: „ZZZ”. 16 Már a fenti, Belügyminisztériumhoz vitt feliraton ott állt kisatírozva: „B... gyárban alkalmazott rajzoló felajánlja ellenőrzési szolgálatait a sociálforradalmi pártmozgalmak megfigyelése tárgyá­ban... (VII. Rózsa u. 93)" BFL VI. 1. a. 375/1884. A szignó azonosítása: KUBINSZKY, [1983], Tárgy­mutató. Brodbeck Ágost (1885). 17 BFL VI. 1. a. 135/85 1885. február 12. A regesztákban: Kubinszky, [1983], 1885. 165. (1885). A tárgymutatóban Kubinszky ezt a számot viszont - szerintünk tévesen - az „XXX" fedőnevű ügy­nökkel azonosítja. „XXX" fedőnevű titkosügynök is szolgált 1884 márciusától a rendőrségnek, de sokkal csúnyább kézírással bírt, mint a mintarajzoló Brodbeck. Vö. „ZZZ" 1885 januárjában írott elismervényét 75 forint átvételéről, és mellette „XXX" német nyelvű levelét „Herr v. Bartzi"-hoz. Uo. 6/1885.1885. január 13. 158

Next

/
Oldalképek
Tartalom