Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)
II. A 20. század gazdasági válságai - Honvári János: 20. századi magyar gazdasági válságok
Gödörből gödörbe rábbi évtizedek ciklikus újratermelési válságától évtizedekre sikeresen megszabadultak. Az államoknak az 1930-as évek elején alkalmazott válságkezelő intézkedéseit azért célszerű jelen írásban vázlatosan áttekintenünk, mert a megoldási módozatok jelentős része (protekcionista elzárkózás, vámvédelem, nagyobb gazdasági egységhez való csatlakozás, árfolyam politika stb.) a későbbi recessziók idején is rendre felmerült. A nagy gazdasági világválság idején a kormányok az eladatlan árukészletektől első lépésben az import korlátozásával és az export minden áron való növelésével (szubvenciókkal, dotációkkal, vámmal) igyekeztek megszabadulni. A protekcionizmus azonban a partnereket is válaszlépésekre késztette, ami néhány év alatt a világkereskedelem értékének harmadára történő összezsugorodásával járt együtt. A válságkezelés másik kézenfekvő eszköze a nemzeti valuták leértékelése lett, amelyet szinte valamennyi, nem eladósodott európai és nem európai ország kormánya bevetett, némelyik többször is. Számos ország letért az arany-standard rendszerről, ami jelentősen növelte az állam gazdaságpolitikai beavatkozásának a szabadságfokát. Kötött devizagazdálkodást elsősorban az eladósodott országok vezettek be, és leginkább ezek kényszerültek a válság mélypontján teljes vagy részleges transzfermoratórium elrendelésére. Az eladósodott országok a nyílt valutaleértékelés fegyverét ezért nem alkalmazhatták, mert ez az adósságuk felértékelését vonta volna maga után. Ezért inkább a burkolt valutaleértékelés eszközéhez nyúltak, vagyis a külföldi valuták hivatalos paritásán túl a konvertibilis fizetési eszközökért valutafelárat fizettek. A kilábalás legfontosabb, tartósan alkalmazott eszköze — Keynes nyomán — az állami beavatkozás széles körű elterjedése lett. Az állam a gazdaság helyreállítása után sem vonult vissza a gazdaságból, sőt a neoliberálisnak nevezett gazdaságpolitika térhódítása után is megmaradt fontos gazdasági szabályozó tényezőnek. Az 1930-as évek kapcsán szólnunk kell még egy fontos, mind a mai napig érvényes felismerésről, arról tudniillik, hogy a válságokat ugyanolyan nehéz megbízhatóan előre jelezni, mint a földrengéseket. Jellemző példája ennek Calvin Coolidgenek, az Egyesült Államok 30. elnökének szokásos, az ország állapotáról szóló 1928. december 4-i beszéde. Az elnök alig fél-háromnegyed évvel a krízis kirobbanása előtt jelentette ki, hogy az Egyesült Államok „egyetlen kongresszusa, bármikor ülésezett is, nem nézett még szembe oly üdítő távlattal, mint aminővel a jelenlegi szembenéz, midőn az Unió helyzetével vet számot [...]. Az a töméntelen gazdagság, amelyet vállalkozásaink és iparunk létrehozott és gazdaságunk felhalmozott, hatalmasan szétáradt népünk körében, és széles folyamként hömpölyög, hogy a világ javát és hasznát szolgálja. A létkövetelmények már túlhaladták az egzisztenciális minimumot, és elérték a luxus határait [...]. Az ország elégedett lehet a jelennel és optimizmussal nézhet a jövő elél."16 16 Idézi: Lukacs, 1988.58. 98
