Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)

Feiszt György: Bevezető gondolatok

Bevezető gondolatok A nehéz sorsú, hátrányos helyzetű, kisebbségi sorsban élő emberek és csoportok megindulása óta fokozottan figyelemmel kísért célpontjai voltak a Mediawave fesztiválnak. A rétegkultúrák Szombathelyen élő kutatói és a témakörök elkötelezettjei a kezdetek óta figyelemmel kísérték a fesztivált és érdeklődőként, szereplőként, segítő közreműködőként évről évre résztvevői voltak a győri rendezvénysoro­zatnak. Az élet hozta a fordulatot, hogy két évtized elteltével maga a fesztivál is osz­tozni kényszerült célközönségének sorsában. Szombathely város szerencsésnek nevezheti magát, hogy befogadhatta a 2009-ben vándorútra kelt szervezőket és a város az összecsiszolódás évei után a jövőben otthont adó támogató partnere lehet a Mediawave fesztiválnak. A „mediawaves" törekvéseket azonban nemcsak a megyeszékhely, hanem Vas megye közgyűlése is örömmel fogadta. Intézményei már a kezdet kezdetén megpróbálták biztosítani a jogfolytonosságot. így került a Vas Megyei Levéltár­hoz a korábban Győr Megyei Jogú Város Levéltára által rendezett történeti kon­ferencia, amelyet a levéltár 2010-ben a Mediawave Közalapítvánnyal és a Ma­gyar Országos Levéltárral együtt rendezett meg Szombathelyen. A 2010. év tematikáját maga az élet kínálta. Az egész világot és benne ha­zánkat is sújtó gazdasági válság kikerülhetetlenné tette a témaválasztást. A munkában részvevő kutatók nem csak a gazdasági területeket érintő ked­vezőtlen folyamatokat, hanem az élet teljességét, a politikát és a magánéletet sem kímélő válságjelenségeket is igyekezetek górcső alá venni. A konferencia sikerét nemcsak az előadásokon jelenlévők tetszésnyilvánítá­sai, de a sajtóvisszhangok is igazolták. E kötet — reményeink szerint — még behatóbban közelíti meg a témát az elhangzott előadásokat immár szerkesztett tanulmány formájában közzé téve. Szombathely, 2011 novemberében Feiszt György igazgató-helyettes Vas Megyei Levéltár 5

Next

/
Oldalképek
Tartalom