Gödörből gödörbe; Mindennemű válságok Magyarhonban a 19. és 20. században (Mediawave Konferenciák V. Szombathely, 2011)
II. A 20. század gazdasági válságai - Germuska Pál: Az új szakasz új megvilágításban. Nagy Imre első miniszterelnöksége és a költségvetés válsága
Gödörből gödörbe fogadta el az Országgyűlés (1957:111. törvény, kihirdetve 1957. június 9.), ennek főösszege — 2% körüli inflációval — az előző évi teljes büdzsé (nyílt és költség- vetésen kívül kezelt) összegének felel meg. Ez arra utal, hogy a PM beépítette az árkiegyenlítést a hivatalos költségvetésbe, ami meg is fogalmazódik a törvény 4. §-ában: „a bel- és külkereskedelmi forgalom zavartalan lebonyolításának biztosítására". A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezető testületéi 1956- 1957-ben, majd az ezt követő néhány évben nemigen foglalkoztak költségvetési problematikákkal; a kérdés 1963-1964-től került ismét a legfelsőbb pártvezetés figyelmének középpontjába, amikor újra finanszírozási gondokkal kellett szembesülni. * * * Az 1949 és 1956 között működő kettős költségvetési rendszert tehát vélhetően szovjet minta alapján vezették be, a legszűkebb pártvezetésen (MDP KV Titkárság, majd a PB) kívül legfeljebb a pénzügyminiszter közvetlen stábja tudhatta a tényleges számokat. Noha a nyíltságot fontosnak tartó Nagy Imre miniszterelnökként több lépést tett a transzparensebb költségvetés megteremtése érdekében (átláthatóbb zárszámadás igénye, 1954. évi nyilvános büdzsé), adott körülmények között — úgy tűnik — nem lehetett felszámolni a „kettős könyvelést". Még azt is meg mernénk kockáztatni, hogy Olt Károly pénzügyminiszter és a gazdasági ügyeket mindvégig kezében tartó Gerő Ernő nem tettek meg mindent Nagy Imre korrekt és teljes körű tájékoztatása érdekében.54 A dolognak azért is van különös jelentősége, mert a költségvetésen kívül kezelt összegek nagyságrendje nem a Rákosi-korszakban, az egekbe szökő katonai kiadások nyomán, hanem Nagy Imre kormányzása idején érte el a büdzsé 20%-át. A tárgyalt korszak költségvetési gazdálkodásáról összességében az a benyomásunk, hogy máról-holnapra toldozgatva-foldozgatva működött a rendszer. A pártvezetés/kormányzat egyfelől szinte „korlátlan" forrásokat teremthetett a fegyverkezéshez és az iparosításhoz az infláció — talán nem is teljesen tudatos — felpörgetésével. Másfelől viszont képtelen volt megbirkózni a szocialista gazdaság alacsony hatékonyságában gyökerező jelenségekkel (magas dotációigény, növekvő import, gyenge export, magas árkiegyenlítési igény stb.). A szűnni nem akaró árkiegyenlítési kényszer ugyancsak arra mutat, hogy elképesztő mértékű volt a rendszer tehetetlenségi nyomatéka, aminek működésébe a 54 Rainer M. János Nagy Imre életrajzában is azt írja, hogy esetleges és rendszertelen volt a miniszterelnök tájékoztatása gazdasági ügyekben. Rainer, 1999. 65. Ezen némileg csak Vas Zoltán stábja javított valamelyest 1954 nyarán-őszén — ld.: uo. 81. — ám Vas idézett tézisei sem tartalmaztak a kettős rendszerre utaló adatokat. 128
