Előadások Vas megye történetéről III. - Vas megyei levéltári füzetek 9. (Szombathely, 2000)

Természeti csapások, tűzvészek, járványok Vas megyében a V-XX. században - Benczik Gyula: „Midőn rajtunk volt az Isten ostora" Az 1710/1711.évi pestisjárvány Vas megyében

havában 38 helyen szűnt meg a járvány, februárban és márciusban sem volt egyetlen új megbetegedés sem: ezzel a pestis gyakorlatilag megszűnt. A Bécsi Egészségügyi Consilium által Vas megyébe küldött Apel commissarius 1711 nyarán készített és a megyére beadott jelentése már arról számolt be, hogy 5 alatt van a fertőzött helyek száma, ez pedig közel állt a nagy járvány előtti, 1710. januári adatokhoz. Az egyes településeken pestisben elhunyt személyek számát tekintve Rohonc állt az élen, a maga 2.600 halottjával. Rohonc mezőváros népes uradalmi központ volt a Batthyányiak birtokán, ide zsúfolódott a korabeli megye zsidó lakosságának zöme. Rohoncot Szombathely városa követte 1.100 áldozattal, amelyet azonban nyugodtan 2.000-nek tekintehetünk, ha hozzászámítjuk a szombathelyi plébániához tartozó községeket, Szentmártont, Zanatot, Perintet stb. Itt jegyezzük meg, hogy e két mezővárosban csak kerekített adatokról lehet szó, hiszen lehetetlen lett volna anyakönyvek hiányában utólag ilyen magas halálozási szám esetén pontos eredményre jutnia a commissariusnak. Kőszeg szabad királyi városban az egészségügyi biztos pontos számadatai szerint 658 volt a fél év alatt pestisben elhaltak száma. Hogyan volt képes ekkora emberpusztítást végezni viszonylag ilyen rövid idő alatt a pestis? Ha ennyi áldozatot szedett, miért szűnt meg olyan hirtelen? A pestisnek az a fajtája, amelyről esetünkben szó van, a mirigyhalál, orvosi irodalomban búbópestis a neve. Főbb tünetei a nyirokmirigyek megnagyobbodása - ezek a búbok, Kőszegen guga,

5 a Kemenesalján mirigy

6 volt a neve - elgennyesedése, magas láz stb. A tüdőpestis, a középkor fekete halála a búbópestis következtében fellépő súlyos betegségfajta, cseppfertőzés útján terjed, letalitása vagyis a meghaltak és a fertőzöttek aránya 100 %, azaz aki megkapta a fertőzést, azzal végzett is a betegség. A mirigy esetén ez csupán 45 %. A fertőződési index mindkettőnél 100 %, ami egyet jelent azzal, hogy gyakorlatilag egyetlen személy szervezete sem tekinthető immúnisnak. A kórokozót, a pestisbaktériumot két japán és egy francia kutatónak 1894-ben sikerült felfedeznie a honkongi járvány alatt. Ez viszonylag késői időpont, ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországon az utolsó nagy pestisjárvány 1738 és 1744 között volt. Hozzávetőlegesen ezidőtájt maradt el Európának ebből a régiójából a betegség, tehát ez az epidémia nem a tudomány felfedezéseinek hatására szorult vissza kontinensünkről. A pestisbaktérium a rágcsálók szervezetében él, elsősorban a patkányéban. Terjesztésében a bőrön élő parazitáknak, a pestisbolháknak kitüntetett szerepük van. Ez a fontos megállapítás angol kutatóknak köszönhető, akik az 1905-ben, a bombayi pestis idején jutottak erre a felismerésre. 254