Előadások Vas megye történetéről III. - Vas megyei levéltári füzetek 9. (Szombathely, 2000)

Autonómia, önkormányzat, közigazgatás Vas megyében a XV-XX. században - Kun László: Közigazgatás és hatalomgyakorlás egykor és ma

területi önkormányzat gondolatának kialakulása legvilágosabban a francia polgári forradalom eszmekörében érhető tetten, amely az államhatalom Montesquieu-féle három ágazat mellett felfedezi - mint az államhatalom negyedik ágát - a helyi hatalmat: azt a jogot, hogy a helyileg felmerülő ügyekben helyben történhessen döntés a képviseleti szervek ellenőrzése mellett. A polgári fejlődés későbbi szakaszában azonban mintha az önkormányzatiság értéke veszített volna súlyából. Az önkormányzatok megengedett, de mindenesetre erősen korlátozott terjedelmű és hatókörű fenntartása mellett, mindinkább a központból kinevezett és irányított hivatásos hivatalnoki kar oldja meg az összes állami problémát, tehát a helyi feladatokat is. Csak közbevetőleg jegyezzük meg, hogy e törekvés végigkísérte az utóbbi egy évszázadon keresztül a magyar közjogi gondolkodást, szabályozást is. Mindezek után nézzük azt, hogy Magyarországon államiságunk kezdete óta hogyan alakult a központi és a helyi hatalom viszonya. Géza fejedelem és Szent István uralkodása alatt a különböző jellegű - törzsi, nemzetiségi, állami - területi struktúrák együttéléséről beszélhetünk. A királyi vármegye nem volt más, mint a király szolgálatában álló népek Összefogásának és a királyi gazdaság működtetésének továbbá a királyi gazdaság működtetésének térbeli kerete. Nagy valószínűséggel a megyék nem alkottak egybefüggő területet, hanem kezdetben az a királyi gazdaság központját jelentő vár megáját (határát) jelentette. A királyi vármegye jellegében egyszerre hordozta magában a királyi magángazdaság igazgatásának feladatait, de megjelentek benne a közhatalmi elemek: adó behajtása, a várszervezetbe tartozó népek bírósága, védelmi funkciók. A vármegyék területén éltek a szabad magyarok nemzetiségi birtokaikon, ők nem tartoztak a vármegyék gazdasági szervezetébe. A király által kinevezett várispán bírói hatalma kezdetben nem terjedt ki reájuk, jogvitáikat választott bíráik vagy a nádor- a király helyettese - döntötte el. A városfejlesztő politika valójában csak a tatárjárás után érhető tetten, mégpedig az idegenek - nevezetesen németek és vallonok - országba való betelepítésében. Az idegenek telepítési kiváltságként rendszerint megkapták azt a szabadságjogot, amit hazájukban, régi lakhelyükön élveztek, az önállóságot, az önkormányzatiság nélkülözhetetlen kellékeit: a szabad tisztviselő-választás, a bíráskodás szabadságát, a feudális földesuraktól való viszonylag független gazdasági önállóságot. E kiváltságokkal a 13. század végére, a 14. század elejére szinte a legtöbb jelentős település rendelkezett. Az ilyen városok élén választott bíró állt, aki 6-12 választott esküdttel alkotta a szenátust, amely a városigazgatás feladatait végezte, és 126