Források a szombathelyi gettó történetéhez 1944. áprlils 15-1944. július 30. - Vas megyei levéltári füzetek 7. (Szombathely, 1994)

14. A Dunántúli Hétfő cikke a kiürített zsidó lakások sorsáról (1944. május 30.)

lekedés folyt a lakáshivatal tájékán, mennyit zavarták munkájukban a lakáshivatal tisztviselőit személyes jelentkezésekkel és telefonkérel­mekkel! Mindenki egyszerre akarta megkapni a lakását, amelyre sze­met vetett és néhány napi késés már «botrány» volt - az igénylő szerint Vajon mi is történt hát? Beszéljenek a számok! Szombathelyen a zsidók kiürítettek 780 lakást, összesen 1950 lakószobával (mellékhelyiségek nélkül). Ezzel a 780 zsidó családdal szemben a gettóból mindössze 165 keresztény családnak kellett kiköltözni. Ezek a keresztény családok kivétel nélkül jobb és nagyobb lakást kaptak és ők kaptak elsőízben lakáskiutalást. Vajon ha a gettót valahol a külvárosban állították volna fel, ahol kis házak vannak: mennyi ke­resztény családot kellett volna kimozdítani eddigi lakásából? így azonban, mivel a zsidókat olyan városrészbe költöztették, ahol amúgyis nagyszámban laktak, aránylag csak kevés keresztény családot érintett a nagy megmozdítás. Ezenfelül miképpen lehetett volna megoldani másutt az aggok háza, központi étkezőhely és egyéb köte­lező intézmények felállítását olyan városrészben, ahol nagyobb há­zak nincsenek?! Az 1200 szombathelyi zsidócsaládot semmiképpen sem lehetett volna másutt annyira összezsúfolni, mint a mostani helyen s így másutt jóval több keresztény családot érintett volna a kimozdítás. A lakáshivatal most is nagy eréllyel dolgozik, hogy a lakáskiutalási kérelmeknek eleget tehessen. A nagy munka zöme azonban már le­futott és szombatig 500 lakást utaltak ki. Ezeket a gettóból kiszorult családok kapták, valamint a honvédség, csendőrség tagjai és olyan családok, amelyek igazolták, hogy az addi­gi lakásuk egészségügyi, vagy egyéb szempontból nem volt megfele­lő. A lakáskiutalások még folyamatban vannak és a jelek szerint körülbelül két héten belül minden lakáskérelem elintézést fog kapni. 51

Next

/
Oldalképek
Tartalom